Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 76 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-76
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Forró László

2010. december 6.

Szolgálati hűségre esküdtek fel
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi rendes közgyűlését szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspöki palotában. Tekintettel arra, hogy az idei nyári-őszi tisztújítások menetrendje szintén a fenti dátumot jelölte meg a választások után megalakuló közgyűlés időpontjául, a közgyűlés délután a nagyvárad-újvárosi templomban folytatódott, ahol beiktatták és feleskették a megválasztott tisztségviselőket. Erre csak azért került sor most, mert meg kellett várni az óvások lejártának határidejét, hogy jogerőssé váljon az egyházközségi és egyházmegyei választások betetőzéseként megtartott egyházkerületi tisztújításkor megszületett eredmény. Mint köztudott, korábbi egyéves mandátumának letöltése után újraválasztotta az új közgyűlés Csűry Istvánt püspöknek, az első őrálló mandátuma immár hat évre szól, akárcsak a többi egyházi és világi tisztségviselőé.
„Lelkünkben az új kezdettel együtt az új reménység él, tudván azt, hogy sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené minden dicsőség” – ezzel a hívó szóval ült össze szombaton tehát az új közgyűlés, amelynek tanácskozását Dénes István generális direktor, élesdi lelkipásztor igehirdetése nyitotta meg Péter apostolnak közönséges első levelét idézve az újszövetségből: „A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.” (7-14) A prédikációt követően Varga Attila főgondnok megnyitotta a közgyűlés, amelynek ékes rendjén a püspök bejelentései, az igazgatótanács megválasztása, egyházkerületi (missziói, katekétikai, ifjúsági, tanügyi, kiadói, egyházzenei, műemlékügyi, jogi, gazdasági, külügyi, közigazgatási és gazdasági ellenőrző, nyugdíjpénztári) és zsinati (kánonjogi, missziói, nevelésügyi, liturgiai, teológiai, zenei, fegyelmi) szakbizottságok megválasztása, az Egyházkerületi Választási Bizottság jelentése, a tisztújítások lezárása, egy új EVB megválasztása a 2010-2016 közötti ciklusra és az új választási szabályzat elkészíttetése, a bizottság kinevezése, majd egy nyilatkozat elfogadása a magyar állampolgárság és a református kórház ügyében, végül pedig a KREK 2011. évi költségvetésének előterjesztése és elfogadása következett. Mivel a megválasztott főjegyzőnek egyesek szerint nem volt meg az ezen tisztség betöltéséhez előírt szolgálati ideje, mások szerint ez értelmezés kérdése, Forró László hegyközkovácsi lelkész egyelőre mint megbízott tölti be a püspökhelyettesi tisztséget, amíg nem tisztázódik kánonjogi alapon a helyzete.
A kéttornyú templomban kevéssel négy óra után kezdődött a közgyűlés ünnepi része.
Előbb Csűry István püspök hirdetett igét, mégpedig a Zsidókhoz írt levél I. fejezetének 13-14. verseit: „Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem? Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet?” Ezekből bontotta ki lényegre törően, ám mégis átfogóan a lelkészi hivatás és a világi szolgálat közötti különbségeket és hasonlóságokat, az együvé tartozás és a keresztyéni elhivatottság mentén. A magyar reformátusoknak naponta szembesülniük kell az alázat, a szolgálat, az alkalmasság, a felelősség, a kötelességtudat, az önértékelés és más hasonló kritériumokkal és elvárásokkal, s ezeknek úgy kell megfelelniük, hogy mindig Isten- és Krisztus-követőkként bizonyítsanak.
Az igehirdetés után illusztris vendégek kaptak szót a köszöntések és üdvözletek rendjén, úgymint Bölcskei Gusztáv debreceni püspök, a Generális Konvent elnöke és Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka. Előbbi kiemelte azt is, hogy a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott rossz emlékű népszavazást meg kell haladni a nemzet szintjén is, hiszen a magyar református egyház jó példával jár elől, amikor tavaly május 22-én Debrecenben az Alkotmányozó Zsinat kimondta a magyar református egyház határok fölötti egységét: „Azt kívánom a református magyar közösségnek, hogy egyre többször jusson eszükbe május 22., és egyre kevesebbszer december 5.” – zárta nagy tetszést aratott beszédét Bölcskei püspök. A megválasztott és beiktatott egyházkerületi tisztségviselők eskütétele következett, majd pedig a gyakornoki idejüket letöltött kilenc ifjú lelkipásztor felszentelése. Tizedik társuk, az egyetlen hölgy nem lehetett jelen, hiszen épp anyai örömökben részesített ezen a napon az Úr. A tisztségviselők esküjét Csűry püspök, az ifjú lelkészekét Fazakas Csaba temesvári esperes, az Esperesek Kollégiumának elnöke vette be. A felszentelést és a kibocsátó áldásosztást a püspök és az esperesek végezték az ilyenkor óhatatlan meghatódottsággal.
Az ünnepi alkalom a Pro Partium és a Pro Ecclesia díjak átadásával ért véget, a hosszas laudációk kissé próbára tették egyesek türelmét. Pro Partium-díjat a frízföldi Kollumban (Hollandia) székelő Emmaus Alapítvány kapott az állhatatos és kitartó szociális munkáért és a részükről jött anyagi támogatásért. Pro Ecclesia-díjat pedig olyan leköszönt espereseknek ítélték oda, akik kiemelkedő szolgálatot végeztek: az alig pár hete hirtelen elhunyt Seres Géza aradi esperes post mortem kaphatta már csak meg, míg Lukács József szilágysomlyói, Gellért Gyula érmelléki, Sipos István nagybányai volt esperesek a püspöktől és a főgondnoktól vették át az okleveleket és a díszes plaketteket. Salánki Tibor, a németországi zsinati egyház tagja is kapott Pro Ecclesia-díjat a zilahi egyházmegye szakadatlan támogatásáért, továbbá a lecsméri, a szamosardói és a temesvár-belvárosi református gyülekezet. A laudációkat Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó olvasta fel. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. november 21.

A KREK közgyűlésének határozatai
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) 2011. november 18-i közgyűlési határozatairól szóló közleményt közöljük a továbbiakban.
A Romániai Református Egyház Zsinatának határozata értelmében Forró László hegyközkovácsi lelkipásztornak nem volt meg a 15 éves rendes lelkipásztori szolgálati ideje, ezért a főjegyzői tisztséget nem tölthette be. Közgyűlés helyette Lukács József szilágynagyfalui lelkipásztort választotta az Egyházkerület főjegyzőjévé. Közgyűlés elrendelte Babeş-Ardai Erika hegyközkovácsi, Berke Eszter nagyvárad-rogériuszi, Tóbiás Tiborné Csiki Emőke Piroska nagyvárad-velencei segédlelkészek, valamint Erdei Árva István szamoskóródi és Kürti Tamás pelekeszi helyettes lelkészek rendes lelkipásztorrá való felszentelésüket. Közgyűlés Pro Ecclesia Díjjal tüntette ki a Batizi, Arad-Gáji és Szilágyperecseni Református Egyházközséget, valamint Márkus László szilágysomlyói egyházmegyei főgondnokot és Hermann Schaefer németországi egyházi alapítványi elnököt. Pro Partium Díjban részesült a hollandiai KOEN Alapítvány, valamint Kéri Gáspár székelyhídi presbiter és tájházalapító, és Szabó Terézia, a Szatmári Református Gimnázium alapító igazgatója.
Érmindszenti Ady Központ
Közgyűlés, a sajtóhírek nyomán, tudomásul vette az RMDSZ és az EMNP közös szándéknyilatkozatát, miszerint közös érmindszenti régiófejlesztésbe kezdenek, illetve megépítenék a már elhíresült érmindszenti Ady Központot. Azzal együtt, hogy az Egyházkerület készséggel elismeri azt, hogy a termálvízre épülő vallási, kulturális központnak ötletgazdája Tőkés László püspök, aki a maga szolgálati idejében végigvitte a pályázatot, mégis az annak idején eltérített pályázat tulajdonosa a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Éppen ezért tisztázatlan kérdés marad, hogy a két politikai párt szándéknyilatkozatában szereplő Ady Központ, az Egyházkerület pályázatát akarja-e kiváltani, s ezzel immár másodszor is megfosztják az Egyházkerületet tulajdonától, vagy pedig ha nem így van, akkor miért marad ki a pályázat- és telektulajdonos Egyházkerület a tárgyalásokból? Közgyűlés jóváhagyta Kölcsey Ferenc sződemeteri szülőházának emlékházzá való átalakítását és egy egyházi, nemzeti zarándokhely kiépítését. Közgyűlés méltatlannak találja, hogy Kölcsey szülőföldje mindeddig nem kapta meg a megérdemelt figyelmet, és felszólít minden nemzeti érzelmű intézményt és személyt a nemzeti zarándokhely támogatására.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata
erdon.ro

2012. február 27.

Emlékezés a kommunizmus áldozataira
Aktuálpolitikai utalásoktól sem volt mentes a kommunizmus áldozataira emlékező vasárnapi rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem nagyváradi székhelyén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvény este hat órakor Forró László református lelkész igei köszöntőjével kezdődött, majd Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tőkés László, az EMNT elnöke, az esemény fővédnöke szólalt fel. Elöljáróban kijelentette, hogy Csíkszeredában megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely az 1989-es rendszerváltás jegyében kívánja a magyar MSZP típusú pártnak alternatívát nyújtani. „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mikor tudjuk már végre tűzre vetni ezt a bűnös kommunista korszakot” – fogalmazott, majd elárulta, hogy pénteken Marosvásárhelyen találkozott a „December 21.” forradalmár egyesület vezetőségével. Velük arról beszélt, hogy anyagi előnyökkel, forradalmár igazolvánnyal lekenyerezték a forradalmárokat, de amikor a posztkommunista rendszernek már nincs szüksége arra, hogy semlegesítse őket, akkor nagyot rúg beléjük. Ezt követően felidézte Orbán Viktornak Tusnádfürdőn 2009-ben tartott beszédéből azt a gondolatot, hogy a kommunisták a huszadik században időről időre rárontottak saját népükre. 2006-ban ugyanez ismétlődött meg: a szó szoros értelmében megint rárontottak a posztkommunisták a békés megemlékezőkre, és ugyanez történt 1956-ban, amelynek évfordulójára emlékeztek 2006-ban. Elmondta, hogy 1956-ban szovjet csapatokat hívtak be, manapság pedig olyan időket élünk, amikor a szovjet tankok helyét baráti bankokat szabadítanak Magyarországra. „Tehát más értelemben megint rárontottak Magyarországra, és most az eszményített unió részéről érik békés, de annál súlyosabb támadások drága hazánkat, nemzetünket, nemzeti kormányunkat” – fogalmazott Tőkés László. A továbbiakban kifejtette, hogy a kommunista rendszer diskurzusát hazugságbeszédnek lehet minősíteni, mint ahogy hazugságbeszéd volt a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politikai diskurzus is, de lényegében az EP felszólalásai is hazugságbeszédek a maguk módján. „Az fáj ugyanakkor, hogy ez a fajta beszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjed. A legutóbb éppen tegnapelőtt folyamodott hazugságbeszédhez az RMDSZ elnöke, megpróbálván a magyarságban bizalmatlanságot kelteni irántunk, akik az EMNT-vel és az EMNP-vel következetesen harcolunk együtt a kommunizmus utáni demokratikus rendszerváltás folytatására és betetőzésére.”
Végezetül örömét fejezte ki, hogy Magyarországon végre törvénybe iktatták, hogy a nemzeti szocializmus és a kommunizmus bűnei nem évülnek el. „Sajnos csak 22 év késéssel, de mégis kimondatott ez a fontos elv, és ennek köszönhetően készülhetett el a Balsai jelentés, és ennek köszönhetően nyert hivatalos legitimitást is a Civil Jogász Bizottság” – fogalmazott.
Megdöbbentő adatok
Tőkés László felszólalása után dr. Horváth Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának docense tartott előadást A szovjet diktatúra emberiesség elleni bűnei Magyarországon címmel. Elmondta: 1945-ben a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékát nyerte el. Ezt követően hirdette meg Rákosi Mátyás a korrekció elvét, aminek célja a Kisgazda Párt szétverése volt. 1945 és 1956 között mintegy ötszáz embert végeztek ki koncepciós perek alapján, az 1956-os forradalom után kétszázezer ember emigrált Magyarországról, négyszáz embert kivégeztek, de azt nem lehet tudni, hogy hány embert lőttek le mindenféle peres eljárás nélkül, hány embert hurcoltak meg, kínoztak meg, huszonegyezer embert vetettek börtönbe, tizenhatezer embert internáltak. A közhiedelemmel ellentétben a hatvanas években folytatódtak Magyarországon a koncepciós perek, még 1989-ben is ítéltek el egy nyugdíjast koncepciós perben, szerencsére a másodfokú ítéletet már a rendszerváltás után mondták ki, és felmentették a polgárt. 1950-53 között összesen kétmillió ember ellen folyt valamilyen eljárás, volt időszak Magyarországon, amikor egyszerre hetvenezer ember ült börtönben, miközben manapság, amikor a bűnözés sokkal nagyobb méreteket öltött a magyar társadalomban, összesen 17 ezer ember van börtönben egyszerre. Kijelentette továbbá, hogy Magyarországon burkolt falurombolás zajlott, mely kezdődött a téeszesítéssel, majd következett a körzetesítés. 1989-ig több ezer falusi iskolát zártak be, felszámolták a vidéki értelmiséget, hiszen városokba zavarták a tanítókat, a papokat, a történelmi magyar egyházak klérusának egy negyede börtönbüntetést szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma is sokan mentegetik a kommunizmust azzal, hogy az tulajdonképpen egy jószándékú ideológia. „Én elolvastam Marx, műveit, és elmondhatom, hogy olyan gyűlölködő szófordulatai vannak, amilyenek aztán Hitler beszédeiben köszönnek vissza. Ne dőljünk be azoknak, akik próbálják menteni a menthetetlent” – zárta előadását Horváth Attila.
Ne idealizáljunk
Felelősségre vonás a pártállamban elkövetett emberiesség elleni bűntettekért címmel dr. Juhász Imre az ELTE jogtudományi Karának adjunktusa, a Civil jogász bizottság alapító tagja tartott előadást. Elmondta, hogy a magyarországi rendszerváltás felemásra sikeredett, mert az MSZMP élére állt a folyamatnak, de az új Alkotmánnyal talán sikerül lezárni a posztkommunista korszakot. Megtudtuk, hogy Magyarország 1968-ban csatlakozott egy nemzetközi egyezményhez, mely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, csakhogy a magyar kormányok nem emelték be ezt az egyezményt a magyar jogrendbe, ahogy azt az eljárásrend megkívánta volna. Ezt most az Orbán kormány megtette, sőt az egyezményt fogalommagyarázattal is ellátta, ezek között az első helyen szerepel a kommunista bűnök meghatározása, így most már nem lehet jogi kiskapukat találni azoknak, akik a kommunizmusban bűnöket követtek el. Az előadó véleménye szerint 1956 után megtört a magyar nemzet gerince és a kommunizmus szelleme nem múlt el, bizonyítja ezt az is, hogy az állampárt jogutódja ma is gondolkodás nélkül nyúl a fegyveres erőszak eszközéhez. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy ne idealizáljuk az Európai Unió intézményeit; példaként említette a Strasbourgi európai emberi jogi bíróság egyik döntését, amely felmentett egy Magyarországon önkényuralmi jelkép viseléséért elítélt embert. A strasbourgi bíróság azzal az indoklással mentette fel a vörös csillagot hordó személyt, hogy jogában van a vörös csillagot hordani, mert az egy igazságos társadalomért küzdő eszmerendszer jelképe. E mondat elhangzása után döbbent moraj hangzott fel a díszteremben.
Megkomponált akció
Az eseményen levetítették a Becsapott ország című filmet, mely a 2006-os magyarországi utcai megmozdulásokat dolgozza fel, majd dr. Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke beszélt a rendszerváltás utáni állami erőszakról. Kiemelte, hogy a 2006-os brutális rendőri fellépés azt bizonyítja, hogy a kommunizmus szelleme még mindig Magyarországon van. Leszögezte, hogy a rendőrség bevetett alakulatai bűncselekményeket követtek el. Majd Gyurcsány Ferenc politikai életútját ismertette, leszögezve, hogy első alkalommal alkotmányellenesen lett miniszterelnök, hiszen úgy jelölték erre a tisztségre, hogy nem volt parlamenti képviselő. Völgyesi Miklós elmondta, hogy a 2006-os tiltakozó megmozdulások brutális leverése egy megkomponált akció volt, melynek az volt a célja, hogy megfélemlítse az embereket. A mai napig nem tisztázott, hogy ki és mire adott felhatalmazást Gergényi Péternek, Budapest főkapitányának a budapesti tüntetések brutális leverésekor, mondta Völgyesi, de leszögezte, hogy bűn volt az, amit a politikai és a rendőri intézmények akkor műveltek, amiért a fő felelősséget az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kell vállalja. Az előadó fontosnak nevezte a felelősségre vonást, mert mint mondta, „ha nincs jogkövetkezmény, akkor nincs visszatartó erő.”
Elrománosítás
A díszteremben megtartott előadások között a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel rövid műsorral. A díszteremben lezajlott eseményt követően a megjelentek levonultak a székház belső udvarára, ahol koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál. Itt Tőkés László elmondta: „kegyelettel hajtsunk fejet a katolikus és református súlypontú két kirakatper áldozatairól az egyik a Szoboszlai per néven híresült el, a másik a Sas Kálmán nevéről ismeretes. Sas Kálmán ügyében még nem sikerült perújrafelvételt elérnünk, a másik ügyben viszont sikerült perújrafelvételt elérni, és jogilag rehabilitálni az áldozatokat. (…)Várjuk a Tismaneanu jelentés folytatását, mert Trianon óta első ízben ismeri el román hivatalos dokumentum azt, hogy a magyar településeinket erőltetettet betelepítéssel románosították el a kommunizmus idején. Többek között így románosodott el Kolozsvár, Vásárhely, Nagyvárad, de különösképpen Zilah és Szilágysomlyó is “- fogalmazott Tőkés László.
Pap István
erdon.ro

2012. április 29.

Elkezdődött a XXI. Festum Varadinum
Nagyvárad-Április 29-én délelőtt az újvárosi református templomban tartott ünnepi istentisztelettel megkezdődött a XXI. Festum Varadinum. Szószéki szolgálatot Lukács József, a KREK főjegyzője végzett.
Vasárnap délelőtt a nagyvárad-újvárosi református templomban zajlott ünnepi istentiszteleti alkalommal megkezdődött a XXI. Festum Varadinum rendezvénysorozat. Mivel a programfelelősök a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a várad-újvárosi református egyházközség voltak, a megjelenteket Forró László előadótanácsos köszöntötte, a liturgiai szolgálatot pedig Herdeán Gyöngyi lelkésznő végezte. Az eredeti tervek szerint ugyan Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesének kellett volna igei szolgálatot végeznie, azonban felesége megbetegedése miatt nem tudott eljönni, így Lukács József, a KREK főjegyzője mondott szószéki beszédet.
Isten megtartó szent igéje Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele VIII. részének 1., 2. és 16. verse alapján szólt az ünnepli gyülekezethez. A tiszteletes azt emelte ki: a Biblaolvasó kalauz újszövetségi igéje az isteni gyermekségről és annak áldásáról szól. Az előző fejezetekben a bűn és a halál súlya és terhe alatt a Krisztus nélkül maradt ember csak úgy tudott felkiáltani: Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadíthat meg engem a halálnak testéből? Krisztusra figyelő lélekkel azonban már azt mondja: Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. Eddig tehát minden a bűnről, a kárhozatról, a test szerinti életről és törvényekről szólt, most azonban Isten a kegyelemről tesz bizonyságot, melyet ingyen adott Krisztus kereszthalála által. Addig azonban nem látjuk szükségét Isten gyermekeinek lenni, míg életünkben nem hozunk minőségi változást, és nem Isten lelke munkálkodik bennünk, mert a Krisztus szerinti élet lelkének a törvénye tesz igazán szabaddá minket, hangsúlyozta a püspökhelyettes, majd hozátette: napjainkban, amikor a világ nem csupán gazdasági, hanem lelki válságban is szenved, és kilátástalanság, illetve a halálfélelem uralkodik, a bűn és a test törvényeinek hódolva nem juthatunk el Krisztusig.
Kulturális seregszemle
A főjegyző ugyanakkor arra is figyelmeztett: a XXI. Festum Varadinum kezdetén Várad magyar lakosságának fel kell tennie azt a kérdést: az ünnep hatása mennyi ideig tart? A különböző eseményeknek volt-e közösségformáló és megtartó erejük, hogy továbbvigyék Szent László örökségét és szellemiségét? Amíg ugyanis szégyelljük, és nem vagyunk büszkék a múltunkra, a hitünkra és a hagyományainkra, a bűn és a halál erői munkálkodnak köztünk, addig a külső forma nem telik meg tartalommal. Ha viszont a hitünk kővárt és oltalmat jelent számunkra, és meghalljuk mindazt, amit Krisztus főpapi imájában megfogalmazott, akkor az emlékezésünk egyúttal erőmerítést, szabadságot és lelki vezetettséget nyújt számunkra. „Akkor és csakis akkor leszünk méltóak a drága kegyelem által a gyermekségre, ha bennünket Isten lelke vezérel. Így maradunk és leszünk az ünnep után népünknek és a mi örökkévaló Istenünknek megtartott, kőváron belül élő, oltalmazott és gondviselt gyermekei”, hangoztatta Lukács József.
Az igehirdetés után Forró László előadótanács üdvözölt ismét mindenkit, a KREK és Csűry István püspök nevében. Megjegyezte: az elhangzottak rávilágítottak a reformáció alaptételére, miszerint egyedül az írás (Sola Scriptura), egyedül a kegyelem, egyedül a hit és egyedül Krisztus, s mindez együtt Isten dicsőségére. Az ünnepség záró akkorjaként dr. Szűcs Zoltán, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főmunkatársa közvetítette Szilágyi Mátyás főkonzul jókivánságait, illetve osztotta meg saját maga arra vonatkozó gondolatait, hogy a Festum Varadinum a Kárpát-medence egyik legfontosabb kulturális seregszemlélje, s egyúttal magas színvonalú szórakozást, tudásfejlesztést és művelődést jelent. A rendezvény Nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

2012. május 14.

Kampányvita Tőkés László és Csűry István között
Éles vita alakult ki a helyhatósági választások kapcsán Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke és utódja, Csűry István között. Tőkés azt kifogásolja, hogy szerinte a Bihar megyei vidéki lelkipásztorok kampányszagú anyagokban jelennek meg pártpolitikusok mellett, vagy éppen jóhiszeműen beszélnek valódi sikereikről, és közben nem sejtik, hogy az RMDSZ kampányának arcaivá, részeivé váltak.
Leginkább azonban az háborította fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, hogy a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Biró Rozália váradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, nemrég díjjal tüntette ki Pintér Istvánt, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) igazgatóját. Tőkés László mint a PUPA elnöke levelében kijelenti: alapítványa nem fogadta el a szerinte szintén a kampány részeként átadott Varadinum-díjat. „Ezennel kinyilvánítjuk, hogy Alapítványunk, valamint – közvetett formában – az általa létrehozott Partiumi Keresztény Egyetem semmilyen formában nem kíván részese lenni a korrupció beárnyékolta bihari RMDSZ gátlástalan választási propaganda-hadjáratának” – fogalmazott nyílt levelében Tőkés László.
Tőkés nyilatkozatára nyílt levélben reagált Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, aki elődjével ellentétben úgy látja, a KREK „politikai pártokhoz mért egyenlő távolság elvét a megvalósítható közelség jegyében gondolja végrehajtani” – amint azt az egyházkerület igazgatótanácsa határozatban is leszögezte.
„Ebben a törekvésben egyházkerületünk püspöke üdvözölte az RMDSZ Nagyváradon tartott kongresszusát 2010. február 24-én. Ilyen közeledési szándékkal üdvözölte volna az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Csíkszeredában ülésező programalkotó fórumát. Azonban, ameddig az RMDSZ köszönettel nyugtázta az üdvözlő levelet, addig a néppárt nem vette figyelembe sem a küldött jelenlétét, sem a fórumhoz intézett levelet” – méltatlankodik levelében a püspök.
Mi is megírtuk, hogy az EMNT tagja, Forró László református lelkipásztor idén befutó megyei tanácsosjelölti helyet kapott az RMDSZ bihari listáján, s Csűry állítása szerint a kerület az EMNP listájára is delegált volna valakit, ám míg az RMDSZ „köszönettel elfogadta” javaslatukat, az EMNP elutasította azt. Zatykó Gyula EMNP-s régióelnök és váradi polgármesterjelölt válaszlevelében nem kívánt reagálni Csűry kijelentésére. „Az EMNP készen áll, hogy minden szereplő, minden partiumi magyar bevonásával szülessenek tervek, s ne néhány eddig nagyhatalmú és haszonélvező kiskirály döntsön az itt élők sorsáról, például az Ady Központról vagy annak „eltűnéséről” – fogalmazott a néppárti politikus.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

2013. március 27.

Államosítás Biharban?
Visszaperelné a Bihar Megyei Tanács azt a telket, amelyet a restitúciós törvény alapján még 2003-ban visszakapott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A per elindításáról tegnapi rendes ülésén szavazott a testület, az RMDSZ-es tanácsosok ellenszavazatai mellett.
A Barátka község területén található telket korábban már megpróbálta visszaperelni a megyei önkormányzat, ám a bíróság akkor az egyház javára döntött. A legutóbbi tanácsülésen már arról folyt a vita, fellebbezzék-e meg ezt a döntést, ám akkor még úgy határoztak, nem folytatják a pereskedést, legalábbis nem abban a perben. Helyette azonban újat indítanak – erről döntöttek tegnap.
Az új perben azt kérik a bíróságtól, nyilvánítsa semmisnek a restitúciós bizottság ténymegállapítását, amellyel az eredeti tulajdonos református egyházkerületnek ítéli az ingatlant, ugyanakkor helyezze hatályon kívül a visszaszolgáltatás nyomán született református telekkönyvi bejegyzést, és adja át a telket az önkormányzatnak. Forró László református lelkipásztor, RMDSZ-es önkormányzati képviselő a közgyűlés plénuma előtt elmondta, a hivatalos közlönyben is megjelent restitúciós bizottsági döntés, illetve a bírósági ítélet figyelmen kívül hagyása valójában visszaállamosítás szándékát mutatja az önkormányzat részéről, holott az egyházi ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatása prioritás a román állam számára. A közgyűlés végül a hét magyar tanácsos ellenszavazatával eldöntötte, elindítja az újabb pert. Forró László az ülés után lapunknak elmondta: a barátkai telken jelenleg kórház áll, amely a helyi önkormányzaté. A község vezetősége már beleegyezését adta abba, hogy az épület alatti telket megvásárolja az egyháztól. A református tulajdonú telek esete hasonlít a nagyváradi pénzügyi palota történetére: a műemlék épületet a római katolikus püspökségnek ítélte a restitúciós bizottság, a megyei tanács azonban azt is peres úton próbálja megszerezni.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár),

2013. április 18.

Tőkés elhatárolja magát saját egyházkerületétől is
Elhatárolódik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetésének "explicit módon képviselt politikai iránytévesztésétől" Tőkés László EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke. Tőkés azt kifogásolja, hogy az egyházkerült közös tanácskozást szervez holnapra Bihar megyei RMDSZ-es politikusokkal politikai, jogvédelmi, restitúciós témákban, illetve pályázatokról.
A volt püspök szerint ezek a politikusok "a magyarországi balliberális figurákkal lepaktáló bihari zsákmányszerző politikai aktorok", és nem lehet egyszerre szolgálni nekik és "a magyar nemzetpolitika megújítóinak". A politikus antipálfordulásnak nevezi, hogy egyházkerületének vezetése most az ő politikai ellenfeleivel ül le tanácskozni.
Tőkés László közleményét tartalmazó levelében megjegyzi, az elmúlt napokban a Bihari Napló napilap hasábjain többen is szót emeltek a tanácskozás ellen, a konferencia meghívott előadóit – többségében RMDSZ-es politikusok – személyét kifogásolva.
Molnár Kálmán nyugalmazott esperes és Baksai Károly volt egyházmegyei főgondnok közös nyílt levelet intéztek Ft. Csűry István püspökhöz, majd Nagy József Barna, a KRE Cigánymissziós Központjának volt vezetője is megszólalt – áll a levélben.
Az egyházkerület három napja a következő felhívást tette közzé:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében, a megelőző találkozókhoz híven, ezúton ismételten tanácskozásra hívjuk Partium magyar önkormányzati elöljáróit és bukaresti parlamenti képviselőit.
Jól érzékeljük azt, hogy kisebbségi magyarságunkra a politikai megosztottságunk, valamint az USL pártszövetség nagyarányú választási győzelme után, kettős teher nehezedik.
Ugyanakkor, Egyházkerületünk számára látszólagos ellentétként jelentkezik az, hogy természetes szövetségeseket látunk a legnagyobb kárpát-medencei összefogást megvalósító Fidesz-KDNP-ben, valamint a legnagyobb erdélyi összefogást felmutató RMDSZ-ben.
Éppen ezért, szükségét látjuk – a transzilvanizmus továbbviteleként – egy általános erdélyi szellemi és politikai út kijelölésének, valamint a mindennapi cselekvés koordinátái meghatározásának. Tisztában vagyunk azzal, hogy a feladat megoldása nem fog könnyen menni. Ezért tanácskozásunkat olyan kezdetnek tekintjük, mely szem előtt tartja: az erdélyi magyar „Élet él és élni akar”!
A fentiek szellemében hívjuk a partiumi magyar elöljárókat és képviselőket a 2013. április 19-én, 10 órai kezdettel, az Egyházkerület nagyváradi székházának dísztermében tartandó tanácskozásra (Városháza u. 27 szám).
Napirenden szerepelnek:
Áhítat – Lukács József főjegyző
Köszöntő – dr. Varga Attila főgondnok, képviselő
Erős gyülekezet, erős képviselet – természetes szövetségesek, útkeresés – Csűry István püspök, Korreferátum – Szabó Ödön képviselő
Cél, mely egyesít – református kórház – Forró László előadótanácsos, Korreferátum – Cseke Attila képviselő
Restitúció – jogőrzés és jogorzás – Antal János előadótanácsos, Korreferátum – Seres Dénes képviselő Vállalt feladatok és támogatások – kongruák, pályázatok – Farkas Zsolt előadótanácsos, Korreferátum – Erdei D. István képviselő.
Manna.ro.

2013. április 22.

Nemzeti ügyekben egyeztetett az egyház és a politikum
Az RMDSZ parlamenti és önkormányzati képviselőit, polgármestereit is meghívta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület arra a tanácskozásra, amelyen az egyházat érintő aktuális problémákról egyeztettek április 19-én, pénteken Nagyváradon.
Mint arról már beszámoltunk, Csűry István püspököt az ezt megelőző napokban számos támadás érte a sajtón keresztül amiatt, hogy a szövetség olyan politikusainak meghívásával, mint Szabó Ödön vagy Seres Dénes, érzékelhetően szemléletváltást kíván véghezvinni az egyházkerületben, és szorosra fűzni a Tőkés László püspöksége idején alig létező kapcsolatot az RMDSZ-szel.
Együttműködésre ítélve
Lukács József főjegyző áhítatát követően dr. Varga Attila egyházkerületi főgondnok mondta el köszöntőjét, aki maga is – 1990 óta megszakítás nélkül – parlamenti képviselőként dolgozik az RMDSZ színeiben. „Közös felelősségünk az együttműködés. Erre vagyunk ítélve” – jelentette ki. A főgondnok azt javasolta, hasonló tanácskozást évi legalább egyszer szervezzenek, illetve az egyházkerület és a politikai alakulat hozzon létre közös, különböző szakterületekre vonatkozó munkabizottságokat, ugyanakkor szervezzék meg az országos hatóságok és önkormányzatok munkájának közös monitorozását, a parlamenti tagok pedig az egyházat érintő kérdésekben egyeztessenek annak képviselőivel is.
Megmenteni a becsapottakat
Csűry István püspök felszólalásában az egyházkerületet, a híveket és a politikumot egyaránt érintő problémákra hívta fel a figyelmet, mint amilyen a lélekszám apadása vagy a fiatalok munkanélkülisége. Megjegyezte: az egyház által egykor indított ernyőszervezet tevékenysége kudarcba fulladt, miután nem követte az eredetileg lefektetett elveket. „Bátran ki kell mondani, csak arra hajlunk, csak azt nem tékozoljuk, csak azt tartjuk értéknek, ami a démonizált világ karjaiból kiragadja az önbizalmában megkárosított fiatalokat, a különféle hazugsággal annyiszor becsapott középkorúakat, valamint a tisztességgel megöregedett, mégis magukat meglopottnak tituláló időseket” – fejtette ki a KRE püspöke, leszögezve: világnézetünk mellé Erdély-nézetet is ki kell alakítani. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő is a pozitív jövőképet, a közösségi szellem fenntartását sorolta az érdekképviselettől elvárható tettek közé. „Egy magyar közösség vagyunk, akkor is, ha vannak véleménykülönbségeink” – jelentette ki.
A kórház és a restitúció közös ügy
A találkozó felszólalásai az együttműködés kérdésén kívül több témát is érintettek: az egyházi emberek és politikusok beszédeiben szó volt a KRE által tervezett református kórházról, az akadozó egyháziingatlan-restitúcióról, illetve a fellelhető anyagi forrásokról is. Forró László lelkipásztor, bihari RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő az egyház kórházprojektjét mutatta be, elmondva: az épület számára már kijelölték az egyházi tulajdonú telket, és a hatástanulmány is készen áll. Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő, korábbi egészségügyi miniszter újfent támogatásáról biztosította a projektet, hangsúlyozva: egy egyházi kórház valódi ereje nem föltétlenül az infrastrukturális fejlettségben, hanem az ott dolgozók hozzáállásán, az emberi tényezőn múlik. Kijelentette: a református kórház nemzeti ügy, amelyet anyagilag is támogatni kell, mert pusztán közadakozásból lehetetlen megvalósítani.
A restitúció menetéről Antal János egyházkerületi előadótanácsos tájékoztatta a jelenlévőket, nem rejtve véka alá Tőkés László korábbi püspök érdemeit sem. Előadásából kiderült: országos szinten összesen mintegy 2140 ingatlant orzott el a kommunista hatalom a magyar egyházaktól, köztük 348-at a református egyházkerületektől. 2012 végéig ezeknek mintegy fele került vissza eredeti tulajdonosához, de csak egyharmadot sikerült a gyakorlatban is birtokba venni. Seres Dénes RMDSZ-es parlamenti képviselő azt mondta, a szövetség minden tőle telhetőt megtesz a folyamat pozitív kimenetele érdekében.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 13.

Programsorozat a magyar értékek bemutatására
Egy éven át tartó kulturális, oktatási programsorozatot készít elő Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE).
A programsorozat első rendezvénye egy kiállítás lesz, amely november 15-én délután hat órai kezdettel nyílik meg az egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki/Primariei utca 27. szám alatti székhelyének emeleti előcsarnokában. A kiállításról és a programsorozatról Forró László, az egyházkerületet előadótanácsosa számolt be tegnap a sajtó képviselőinek. Megtudtuk, hogy a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium szakembereinek a munkáit – faragványokat, fazekasmesterek munkáit, nemezelési munkákat, takácsok, bőrdíszművesek által készített kézműves tárgyakat – láthatja novemberben az érdeklődő közönség. Forró László elmondta, hogy a nádudvariak tárlata kezdetét képezi egy novembertől novemberig tartó programsorozatnak, melynek keretében a magyar kulturális értékeket kívánják bemutatni. Mint elmondta, olyan művész- és szakembergárdát szeretnének összegyűjteni, akik szaktanácsokkal is szolgálhatnak például abban az esetben, ha egy-egy közösség szobrot kíván állítani, köztéri emlékhelyet, kíván kialakítani, mert az ő segítségükkel elkerülhető lenne az, hogy minőségi, művészi szempontból kétes értékű alkotások kerüljenek köztérre. A tervezett programsorozatról szólva Forró László elmondta, hogy minden hónapban, általában egy-egy hagyománykörhöz (betlehemes, húsvét, stb.) kapcsolódva szerveznének egy kiállítást és egy előadást jeles képzőművészek munkáiból, illetve részvételével. A tervek között szerepel a magyar népi kézművesség oktatásának beindítása valamely partiumi szakiskolában. Forró László hozzátette, hogy a novemberi kiállítás megszervezését a Bihar megyei RMDSZ támogatta anyagilag, de a programsorozat egészének költségvetése még nincs rögzítve, valószinűleg pályázati úton fogják majd megvalósítani, tette hozzá.
Pap István
erdon.ro

2013. november 21.

Keresztény Európát
Az EU egyik legnagyobb gondja az, hogy nem akarja elismerni a keresztény értékeket. Ez volt az egyik visszatérő gondolata a tegnapi nagyszalontai egyházi-politikai konferenciának.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kezdeményezett tegnapi konferencián nyitóáhitatot tartott Lukács József főjegyző, majd Török László Nagyszalonta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Fellépett a Toldi Néptáncegyüttes gyermeknéptánc csoportja, majd díszpolgári oklevelet adtak át a nyolc éve a településen dolgozó Déri Tamásnak, egy helyi bútorgyár vezetőjének. Dr. Varga Attila a KREK főgondnoka beszédében kiemelte az egyház identitásmegtartó szerepét, különösen ott, ahol a magyarság kisebbségben van, majd hangsúlyozta az egyház társadalmi szerepét, külön említést téve a diakóniai feladatokról, ezen belül a cigány missziós tevékenységekről. Az egyház és az Európai Unió viszonyában aláhúzta, hogy az EU mintegy hátat fordít a keresztény értékeknek, és gyakran azt a tényt is megkérdőjelezi, hogy az európai civilizáció alapja a kereszténység.
Helyi gondok
A helyi problémákról Farkas Zsolt az egyházkerület közigazgatási előadótanácsosa beszélt. Elmondta, hogy az egyházkerületben közel háromszáz lelkipásztor van és közel háromszáz gyülekezet működik. A problémák között említette azt, hogy bizonytalan a világi alkalmazottak helyzete. Az egyházkerületben 402 teljes állásban dolgozó alkalmazott közül 338 személy fizetését az állam biztosítja. A gazdasági válság az egyházat is elérte, hiszen 65 ilyen állást felszámolt az állam, és ezek közül csak tizenöt állást tudnak fenntartani a gyülekezetek. A nehéz gazdasági helyzetben nagy segítség a magyar kormánytól évente kapott 15 millió forint, mondta az előadó. Az ingatlan visszaszolgáltatás kapcsán Farkas Zsolt elmondta, hogy az egyházkerület 348 visszaigénylési kérvényt nyújtott be, amelyek közül 229 esetben kaptak valamilyen, túlnyomórészt számukra kedvező választ. A fennmaradó 119 esetben mindeddig semmiféle válasz nem érkezett. Külön problémát jelent az, hogy az épületeket általában olyan leromlott állapotban kapják vissza, hogy gyakorlatilag az épületek értékével megegyező összeget kell még rájuk költeni ahhoz, hogy ismét használni lehessen azokat. Elmondta, hogy a román miniszterelnök által hangoztatott restitúcióvizsgálat a visszaszolgáltatott egyházi javakat már nem fogja érinteni, de az ellenőrzésnek minden bizonnyal az a célja, hogy az amúgy is lassú visszaszolgáltatási folyamatot még jobban lassítsa.
Figyelmeztetés
Pataki Csaba szenátor is úgy látja, hogy a restitúció kérdésében a román pártok időt akarnak húzni, majd jelezte, hogy a Magyar Országos Levéltárban rengeteg telekkönyvi irat megtalálható. Azt javasolta a visszaszolgáltatási folyamatban közvetlenül érdekelteknek, hogy készüljenek fel minden eshetőségre, mert Romániában a visszaszolgáltatási folyamat kezd veszélyes irányt venni, példaként említve ebben a vonatkozásban Markó Attila ügyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia 2015-től önkormányzati hatáskörbe foga átutalni a szociális ellátó rendszert, ugyanakkor a Románia-Magyarország határon átívelő együttműködési programban is külön finanszírozási tétel lesz a szociális programok működtetése és fejlesztése, ezért nagyon fontos, hogy az egyházak által működtetett szociális intézmények fel legyenek készülve erre, „mert csak így fogunk tudni ügyelni a mieinkre” – fogalmazott.
Értékválság
Csűry István, a KREK püspöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Európa őshonos lakossága, ezen belül az erdélyi magyarság is zsugorodik, ugyanakkor meggyengült a család támogatása. Katolikus terminológiával élve kifejtette: a családi életnek manapság nincs szentsége. Mint mondta, ha krízisben is van az egyház, az éppen amiatt van, mert nem engedik azt, hogy kifejtse tevékenységét a család és az élet szentségének óvása, illetve éltetése tekintetében. Ugyancsak zavart okoznak a magyar közösség életében a karizmatikus egyházak, melyekben egyfajta vallási fundamentalizmus párosul a szélsőséges libertinizmussal, fejtette ki Csűry István, aki a továbbiakban kijelentette: „Egyre nagyobb probléma az EU-ban a keresztény értékek feladása. A keresztény szimbólumokat nem ismeri el az Unió, de a muszlimok szimbólumait valaki megkérdőjelezi-e?” – tette fel kérdését a püspök, utalva ezzel arra, hogy EU kettős mércét alkalmaz. Éppen ezért nem mindegy az egyház számára, hogy ki képviseli az erdélyi magyarságot az EP-ben, hiszen Csűry püspök álláspontja szerint olyan emberekre van szükség az EP-ben, akik hitelesen és következetesen mutatják fel az EP-ben a keresztény értékeket. „Tudatos vállalásnak kell tekintenünk azt, hogy diaszpóra helyzetben élünk” – jelezte a püspök, aki a minőségi kisebbség fontosságát emelte ki beszédének záró részében.
Az egyházakat nem érinti
Seres Dénes parlamenti képviselő leszögezte: biztos forrásból kapott ígéretet arra, hogy a restitúciós folyamat átvizsgálása nem fogja érinteni az egyházakat, és kijelentette azt is, hogy olyan személy nem kerülhet fel az RMDSZ EP-választási listájára, aki visszaélt a szövetség bizalmával.
A megbeszélésen szót kért Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke is, aki felhívta a figyelmet egy a Der Spiegel című német folyóiratban megjelent hírre, miszerint Németország lesz az első uniós ország, mely hamarosan elfogadja azt a törvényt, mely kimondja, hogy egy újszülött nemét a születésekor nem határozzák meg. Ezzel az információval is mintegy jelezni kívánta azt, hogy az Unióban egyre hátrább szorul a keresztény értékrend. Forró László előadótanácsos kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal együtt a határon túli magyarság jogot nyert a szavazásra is. majd pedig elmondta: először a pártok feletti nemzetegyesítés a feladat, ugyanis csak ezután valósítható meg a határokon átívelő nemzetegyesítés. Végezetül Szabó Ödön szólalt fel, aki megismételte korábban már hangoztatott állítását, miszerint a Bihar megyei RMDSZ ötvenezer magyarnak készítette el ingyen a honosítási dokumentációját, „miközben félre lettünk téve, és mások ezeket a feladatokat ellenünk használták fel” – utalva a Demokrácia Központokra, és az Erdélyi Magyar Néppártra. Majd azokra az alapelvekre tért ki, melyek az RMDSZ politikáját meghatározzák gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Az egyik ilyen alapelv az, hogy a magyar képviseletnek mindenhol ott kell lennie, ahol az erdélyi magyarságról döntenek. További alapelv az, hogy minden segítség a szülőföldön való megmaradást kell szolgálja. Ehhez kapcsolódva elmondta: „mi nem tudunk gyöngyhalász, meg hasonló programokat támogatni.”
Pap István
erdon.ro

2014. január 16.

Az asszimiláció ellen küzd a Bukaresti Magyar Élet
Új, magyar nyelvű kiadvány jelent meg: a Bukaresti Magyar Élet novemberben mutatta be első számát a Brassó Lapok havi mellékleteként. Az egyelőre második lapszámánál tartó, négyoldalas, nyomtatott kiadvány születésének körülményeiről, céljairól, túlélési esélyeiről kérdeztük Bencze Mihály szerkesztőt.
Hogyan született meg az ötlet, hogy saját nyomtatott kiadványt jelentessenek meg a bukaresti magyar közösség számára?
A bukaresti magyar oktatás kétszáz éves múltra tekint vissza. A Barátok katolikus temploma, majd a református és evangélikus templomok köré tömörült erdélyi magyarok ebben a városban egy csodálatos magyar világot építettek. Iskolák, újságok sokasága, könyvkiadás, színház, cégek, gazdasági és kulturális élet fémjelzi az ide került magyarok munkásságát. Ha a két világháború nem teszi tönkre ezen intézményeket, akkor Budapest után minden téren Bukarest lenne a második legnagyobb magyar város.
Kikből áll az a közösség, amelyhez a lap szól?
A bukaresti magyar lakosság széles skálát ölel fel az 5-6 generációs "ősmagyaroktól" a jobb munkalehetőségért ide telepedett magyarokig. Az utolsó népszámláláskor háromezren vallották magukat magyarnak, noha harmincezer magyar él itt. A jövő tehát nem rózsás, évtizedeken belül az asszimiláció hullámai eltörlik az anyanyelvünket. Ezért a legfontosabb az anyanyelv oktatása, védelme és ápolása. Ezt az itt működő Ady Endre Elméleti Líceum, a Petőfi Ház, valamint a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak vállalják fel. Ennek az öt intézetnek a kulturális, tudományos egyesítését vállalta fel a három hónapja beindult Bukaresti Magyar Élet újság, melynek szerkesztői Forró László és jómagam.
Milyen időközönként jelenik meg a Bukaresti Magyar Élet?
Egyelőre havonta egyszer jelenik meg, a Brassói Lapok mellékleteként. A mindennapi kulturális és tudományos élet mellett közli a bukaresti magyarok történelmét, neves magyar személyiségek életrajzát, akik Bukaresten keresztül ráhatással voltak az ország kulturális, gazdasági fejlődésére. Mindenkitől szívesen várunk írásokat, visszaemlékezéseket, történelmi fényképeket és dokumentumokat a következő címre: [email protected]
Végeztek valamiféle piackutatást? Mekkora olvasóközönségről beszélhetünk?
Nagyszabású piackutatást nem végeztünk, de felmértük a lehetőségeket. A nyomtatott változatra idáig 125-235 olvasó volt kíváncsi, de az elektronikus változatot biztos többen fogják olvasni.
Ezek szerint lesz online felülete is.
Igen, az elektronikus változat az Ady Endre Líceum honlapján lesz elérhető, ami most készül.
Hol lehet majd megvásárolni a lapot?
A történelmi magyar egyházaknál, az Ady Endre Líceumban, valamint a Petőfi házban.
Lévén, hogy – legalábbis egyelőre - havilap lesz, a hangsúly nyilván nem az aktualitásokra tevődik majd. Mi lesz a lap erőssége, vonzereje?
A kultúra, a történelem, a fontos események mindig helyet kapnak a lapban. Az erdélyi magyarság bukaresti kötődéseinek a feltárása, a román-magyar kapcsolatok megközelítése mindkét irányból, és hadd ne soroljam, mert a levéltári adatok feldolgozása során még sok rejtély fog előbukkanni. A lap erőssége az maga a létezése, egy olyan városban, ahol a magyarok már lemondtak az önálló sajtóról.
Manapság nagyon merész vállalkozás lapot, főleg nyomtatott lapot indítani tájainkon. Ezt nyilván Önök is tudják. Mennyire bízhatunk a lap tartós fennmaradásában, megvan erre az anyagi fedezet?
Pitagorasz azt mondta: a kezdet az egész fele. Még nincs anyagi fedezetük, de remélem, hogy vannak még mecénások, és lesz pályázati lehetőségünk is.
A Bukaresti Magyar Élet hivatalos bemutatkozása 2014. január 20-án 18 órától lesz a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban (Bukarest, Zalomit u. 6.). A lapot Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője mutatja majd be, jelen lesznek a szerkesztők: dr. Bencze Mihály és Forró László.
Valóságos kortörténeti csemegével indít a Bukaresti Magyar Élet első két lapszáma: Zajzoni Rab István, a Barcaság kiemelkedő, 19. századik csángó-magyar költőjének 1851-ben írt, bukaresti útinaplójából közöl részleteket. Érdekességeket közöl Fekete József szobrászművész, a bukaresti Repülősök Emlékműve megalkotójáról, valamint a török költők magyar kultúra iránti rokonszenvéről, annak megverselt bizonyítékairól, és részleteket tudhatunk meg a Herăstrău parkban található két, magyar kötődésű szoborról is. Egy egész oldalt – a harmadikat – szánnak a szerkesztők az egyetlen magyar tannyelvű bukaresti iskola, az Ady Líceum tanárai és diáksága számára, az utolsó oldal pedig a rövid, közérdekű tudósítások, hírek felülete: itt található a Bukaresti Rádió, illetve a Román Televízió magyar adásának programja, valamint a magyar istentiszteletek, misék helyszínei és időpontjai is. A második, decemberi számban a Hungaromagyarázatok nevet viselő, Erdélyben már széles körben népszerű jelenségről és annak értelmi szerzőiről is olvashatnak a bukaresti magyarok.
T. Koós Imola
maszol.ro,

2014. november 18.

Helyi értékekből építkezni
Nagyvárad – A Hungaricum törvényről, Bihar megye és Nagyvárad értékeiről esett szó a Lorántffy-központban szervezett műhelynapon, melyen egy projekt lehetséges folytatását vázolták fel.
A Mérföldkövek 3 elnevezésű hétfői rendezvényt, melynek házigazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei Irodája és a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja szervezte. Jantyik Zsolt, a szakmai központ vezetője lapunk kérdésére elmondta: a Hungaricum-piramisban alapvető fontosságúak a helyi értékek, az ágazati értékek, a határon túli magyar értékek, ugyanis nemzeti értékeink ezekre a helyi értékekre épülnek, melyeket a Hungaricum-bizottság minősíthet Hungaricummá.
Útvonal
2008-ban indult el a Királyok, fejedelmek útja elnevezésű projekt, mely arra irányul, hogy ezeknek az értékeknek a mentén egy olyan útvonal jöjjön létre, mellyel kapcsolatban később pályázni is lehet. Fontos lenne kiépíteni azt az útvonalat, melybe ezeket az értékeket be lehetne kapcsolni, mondta a központ vezetője. Kulturális, épített, gasztronómiai értékeinket lehetne íly módon hasznosítani, egyúttal ezek össznemzeti értékeinket gazdagítanák. Az útvonal egy márkanévvé válna, melynek támogatásáért önkormányzati és civil partnerek foghatnának össze. Többéves munka áll mindennek a hátterében, ennek gyümölcse most érik meg, megnyíltak a lehetőségek egy Európai Kulturális Útvonal kiépítésére, mely a térség kulturális, gazdasági fejlődését szolgálná.
A virágzásért
Jantyik Zsolt előadása során kihangsúlyozta: a helyi közösségi értékeket össze lehet kapcsolni, ezeket maguk a helyi közösségek választanák ki, ezt szolgálja a Hungaricum törvény, „mely a pálinka-törvényt követően az egyik legfontosabb törvénye ennek a kormánynak”. A magyar nemzet értékei sok helyi értékből állnak össze, a magyar nemzet képes arra, hogy saját értékeit kiválassza – ezek kiépítésével, fejlesztésével elérhető, hogy a fiatalok ne érezzék úgy, hogy „itt nincs semmi”. Egyútal, a helyi értékek átadásának mechanizmusait is ki kell dolgozni. Fontos, hogy a fiatalok ne hagyják el szülőföldjüket, hiszen „ha a környék összes pollenje elszáll, tavasszal nem lesz virágzás”. Dr. Fleisz János Nagyvárad múltjáról szólt, jeles történelmi személyiségeiről. Szent István és Szent László mellett többek között említésre került Fráter György, Pázmány Péter, Patachich Ádám, Schlauch Lőrinc – hogy csak néhány jels személyiséget említsünk. Forró László egyházkerületi előadó-tanácsos Csűry István püspök nevében is köszöntötte az egybegyűlteket, majd számvetést készített Bihar megye értékeiről. Szó esett arról, hogy az Érmellék egyelőre nem alkalmas arra, hogy a turizmus fejlődésnek induljon ott. Két igazi értéke a bor és a láp, de utóbbi le van csapolva, s most zajlik az újraláposítás. Számvetést készített a Hegyköz, a Sebes-Körös menti, valamint a Fekete-Körös menti települések sajátosságairól, értékeiről is. A rendezvény további előadásokkal folytatódott.
Neumann Andrea
erdon.ro

2014. november 20.

Határőrző emlékjelek
Még a csillagászatban is ritka jelenség a bolygók együttállása, nemhogy az emberi társadalmak és országok mindennapjaiban. Mégis megtörténik, hogy a múlt  keresése közben a jelennel együttállásba kerül az ember. Felmenőink, apáink-nagyapáink emlékeinek nyomába eredve is ez történt. Kényszermegálló az úzi vámnál
Ez év szeptember végén és október elején olyan bolygóháromszög volt az égen, amelynek az asztrológusok szerint áldást, szerencsét és sikert kellett volna jeleznie. A háromszög három csúcsán a Kos Uránusz, az Oroszlán Jupiter és a Nyilas Mars volt. Mindhárom tűzjegy. S a tűz a lendületet, a tetterőt, a lelkesedést és a bátorságot jelképezi – szólt az ajánlat. Az asztrológia szerint ez a háromszög a legjobb bolygóállás. Augusztus 26-a, az Úz-völgyi emlékezés után, hitelt adva a jóslásnak, útra keltünk.
Nem könnyű még a legmesszebb menő jóakarattal és józan ésszel sem elemezni az eddig eltelt közel száz esztendő többnyire tragikusnak mondható eseményeit abban a földrajzi környezetben, határ menti övezetben, ahol felmenőink a parancsra hallgatva harcoltak, és sokan életüket vesztették. Ez a hely a minálunk eredő Veresvíz és az Úz összeömlése feletti övezet, amelynek harci eseményeiről-történéseiről eddig kiskönyvtárnyi irodalom született. Kell szólni hát erről a helyről két okból, egyrészt, mert ebben az évben mind a két világháború eseményeire emlékezünk kerek évfordulók kapcsán, másrészt pedig azért, mert lám, ma is kételyekkel és kontrasztokkal tűzdelt események írják tovább a Kistölgyesi-szoros, Úz-mező történetét.
Úz-völgyi szorosnak is nevezik az Úz-patak szűkületét, ahol ez év augusztusában nem kis meglepetés ért sokunkat. Az Úz-patak völgyének déli részét nagyon találóan Kőkertnek nevezik, s így a szoros is viseli a Kőkert-szoros nevet, vagy ahogyan még most is emlegetik a szoros mindkét oldalán lakók: Úzvölgyi-vám vagy Úzi vám. Úgy tartják a maiak, s ezt látjuk a térképeken is, hogy itt határpont volt, itt vágta át az utat az ezeréves magyar határ, amely a Veresvíz-patak mentén ereszkedett alá az Úz-patakába való beömléséig, majd annak bal partján a Magyaros tetőre emelkedett. A folyó, amely bővizű hegyi patak, Csíkbánkfalva határában ered, s Moldva területén Dormánynál, Dărmăneşti alatt ömlik a Tatrosba. Felsőbb völgyszakaszán a legutóbbi évszázadban számtalan fűrésztelep működött, kis falu is volt itt, neve Úzvölgy-telep. A fűrésztelepeknek-gyáraknak s a falunak is már csak emléke él. Most csak egyetlenegy család lakik itt, de – akárcsak a többi keleti határhelyen: Ojtozi-szoros, Gyimesbükk – a Baska-havas északkeleti végénél régi várhely nyomairól tudósítottak.
Augusztus 26-án az emlékezésre vonulók, s így magunk is – e sorok írójának édesapja is ide kiparancsolt székely határőr volt – szemtanúi lehettünk, hogy égett, mert meggyújtották – éppen az egykori országhatárnál – az út jobb oldalán álló kis épület tetőzete, romjai pedig már a közeli árokban hevertek. Ez volt a vám épülete! – jegyezte meg útitársunk az Úz-völgy-barát szentivánlaborfalvi Kányádi Mihály. Valóban, a világhálón és más adatok szerint is a kis épület „Grenzen-zoll” vagy a „Zollamt” nevet viseli, ami határvámot, vámhivatalt jelent. Kik, miért, milyen céllal tüntették el az épületet, és miért éppen augusztus 26-án? – merült fel mindnyájunkban a kérdés. A békés emlékezésre vonulók százainak akartak ezzel ünnepi „meglepetést” nyújtani? Mi azonban ünnep után visszatértünk, megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. – Nem az a kis ház volt a határvám, én úgy tudom, hogy azt a fakitermelő vállalat építette, látni lehetett rajta, hogy újabb építmény – tájékoztatott Costel Pădureanu nyugdíjas dormányfalvi lakos, aki szeretettel fogadott. A helybeli volt kőolajfinomító egykori vezetője, a vidék jó ismerője, a gelencei kitermelés irányítója, felesége, Jutka asszony, sepsiszentgyörgyi. A szóban forgó kis ház közelében azonban van egy beton házalap, az lehetett az egykori vámhivatal – fűzte hozzá vendégfogadónk. Útitársunk, a gelencei Kelemen Dénes jeles faragóművész, jó Úz-völgy-ismerő, a hallottak nyomán mintha napirendre tért volna az augusztusban történt égetés felett. Megmutatta a hely közvetlen szomszédságában az egykori Úz-völgyi, vasból épült határhíd és a keskeny vágányú egykori iparvasút betonpilléreinek maradványait, régi fényképfelvételén láthattuk az egykor ott közlekedő keskeny nyomtávú mozdonyt is.
– Itt volt tehát a határvám – mutatta egy másik fényképen a két vámsorompót is. Itt, az út jobb oldalán, ez a Magyarós-tető felé húzódó hegygerinc lába, itt emelkedett magasba a két ország határvonala. Ide raktam egy kőhalmot, ez már magyar föld volt. Ide akarok egy szerény keresztet állítani jövő augusztusra az itt őrködők s az 1916-ban és a második világégésben elesettek emlékére. Bízom abban, hogy nem fogják bántani, mert a román ember tiszteli a keresztet! Itt csak a vám volt, a magyar határőrkatonák s a honvédek fent, a völgyben lévő laktanyából jártak le ide őrségbe szolgálatot teljesíteni.
Számunkra azért volt fontos a határpont ismerete, mert 1968-ban ennek közvetlen közelében jelölte ki a megyehatárt megállapító bizottság a két szomszédos új megye, Hargita és Bákó határvonalát. Igen ám, de azt a rendszerváltás utáni években, amint azt Csíkszentmárton község polgármesterétől, Gergely Andrástól is megtudtuk, a bákói megyevezetés önkényes módon „felnyomta” mintegy három kilométerrel nyugatabbra, s a Rácz-patak beömlésének övezetébe költöztette a határtáblát. Mi több alkalommal visszavittük az eredeti helyére, de mindhiába. Így történhetett, hogy jelenleg az Úz-völgyi hősi temető, a régi kápolna is Bákó megye területére került. Mi azonban itthon érezzük magunkat, ezen a helyen itthon vagyunk.
Meglepetés és munka az emlékhelyen
A határvámnál lobogó tűznek még mindig kételyeket támasztó érzéseivel léptünk az Úz-völgyi emlékhely és emléktemető területére. Meglepetésünkre téglából épített kerítést emeltek a bejárati székely kapu keleti oldalára, s látogatásunk idején éppen annak folytatásán dolgoztak, a terméskőből emelt oszlopok közé mutatós vízszintes farudakat illesztgettek. A csíkszentmártoni építőcsapatot az önkormányzat alpolgármestere, László Antal irányította, aki maga is építész ember. – Pályázati pénzből épül ez a kerítés – mondta. Ez a legelő, ahol a temető van, s a temető mögötti hegyoldal erdőségei a mi közbirtokosságunk tulajdona, amely egy darab területet sem kapott vissza soha a szomszéd megyétől.
– Dr. Szőcs Dániel, Dani bácsi, az emlékhely rendszerváltás utáni felújításának kezdeményezője kért meg, hogy jöjjünk fel ide – mondta Kelemen Dénes –, mert a pályázatot megnyerő csoport két emlékkopját, melyeknek elhelyezkedése nem egyezett az emlékhely területrendezési elképzeléseivel, kivett a helyéről, és azokat vissza kellene állítani eredeti helyükre. Az egyiket én faragtam a volt sepsiszentgyörgyi 11-es és 12-es székely határőr zászlóalj hősi halottainak emlékére az Úz-völgyi betörés 60. évfordulója alkalmával, a másik a Farkas Mihály emlékkopjája, amelyet lánya, Farkas Piroska állíttatott. Barta Misi bácsival, az egykori Úz-völgyi harcossal visszahelyeztük mind a kettőt eredeti helyére. Volt még három emlékkopja, amelyet augusztus 26-án, a szervezők utasítására a temetőkerítés belső fele mellé állítottak fel. Mi azokat is kivettük, s az Úz-völgyi emlékmű nyugati felén álló kopjasorba, méltó helyre elhelyeztük.
Ezek közül két emlékkopját a sepsiszentgyörgyi Forró testvérek, Forró Ferenc és Forró László tartalékos hadnagyok gyermekei és unokái állítottak és Balázs Antallal faragtattak – tesszük hozzá mi, a harmadikot pedig az Úz völgyében elhalt édesapja, Ilkei Ferenc emlékére fia, a Sepsiszentgyörgyön élő vitéz Ilkei Albert saját kezével készítette.   A helyzet ilyetén alakulásáról dr. Szőcs Dánielhez fordultunk érdeklődni, akit néhai Sylvester Lajos, a hely hű krónikása, az Úz-völgyi szellemiség ápolójaként emlegetett, hiszen húsz éve már Úz-völgy törzsparancsnoka, s az itteni ünnepségek ceremóniamestere.
– A szóban forgó pályázatot a nálunk működő Erdély Kutatócsoport Egyesület nyerte el a magyarországi Honvédelmi Minisztériumtól, amiért minden elismerésem – mondta. – Én azt hiányolom, hogy a pályázat készíttetői miért nem vontak be minket is, vagy legalább meg kellett volna bennünket is kérdezniük. A központi emlékművet is mi állíttattuk, létrehozásában minket nagyon sok Úz-völgy-barát támogatott. A kopjaköltöztetésekkel önhatalmúlag cselekedtek, amelyet mi, a második világháború háromszéki résztvevői és azok maradékai, unokái megrökönyödéssel vettünk tudomásul. Hol volt 1994-ben, a kezdetekkor ez a kutatócsoport? Véleményünkkel finoman figyelmeztetném Illésfalvi Péter hadtörténeti szakíró barátomat is. A kutatócsoportot és Gergely András csíkszentmártoni polgármestert is arra kérjük, hogy folytassa munkáját, az újabb keresztállításokat is, de a már elhelyezett második világháborús kegyeleti emlékkopjákat ne bolygassák, hagyják eredeti helyükön.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 15.

Utat mutató lángoszlop volt
Nagyvárad- Csütörtök délután a Pro Semjén Egyesület és a KREK szervezésében a Lorántffy Központban bemutatták a „Jobb az Úrban bízni”- Csiha Kálmán református püspök élete című dokumentumfilmet.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Forró László előadótanácsos köszöntötte az érdeklődőket. A vetítést megelőzően azt mondta: Csiha Kálmán erdélyi püspököt ő maga is személyesen ismerte, sőt, több vitája is volt vele, ezért meglepetésként érte, amikor Csűry István, a KREK vezetője megbízta őt a rendezvény megszervezésével. Úgy fogalmazott: megítélésében Csiha Kálmán élete három síkon értelmezhető. Az egyik a klasszikus, kisebbségben és elnyomatásban élő magyar református lelkipásztornak az alakja, melyet minden további nélkül kiteljesített és vállalt, beleértve a börtönt is. A másik arra vonatkozik, hogy szolgálatában azt a kegyességet tanúsította, mutatta be, mely napjainkban egyre inkább hiányzik, pedig jó lenne, ha volna. Harmadsorban pedig őáltala esperesként, majd egyházfőként, e tisztségekben hatalmat gyakorló ember figurája bontakozik ki, mely megint ez teljesen másik kérdés. Ezért tehát a páli intés alatt, miszerint „ami jó, azt megtartsátok”, várja a film megtekintését, melyet még nem látott.
Pályáztak
Csorba Sándor, a Pro Semjén Egyesület vezetője elárulta: barátai, Balla Tünde és Lakatos Attila noszogatták őt azzal: itt az ideje Csiha Kálmánról is készíteni egy dokumentumfilmet, mert az életpályája megköveteli. 2013-ban sikerült találkoznia olyan megfelelő emberekkel, aki a megfelelő helyekre tudták őt irányítani. Az ő közbenjárásukkal, illetve segítségükkel a pályázatuk eljutott Magyarország köztársasági elnöki hivatalába, és Áder János államfő támogatásban részesítette ezt. Az említetten kívül dicséret és köszönet illeti a Debreceni Televízió munkatársait is, akik a filmcsinálással járó feladatokat tavaly elvállalták.
„Mi, érsemjéniek fölöttébb büszkék vagyunk arra, hogy Csiha Kálmán a településünk melletti Barantón született, és nálunk nevelkedett, tanulta meg a magyar nyelvet, és azt a viselkedésformát, mely azzá tette őt, amivé lett. Meggyőződésem, hogy manapság is vannak a prófétákhoz hasonló lelki vezetőink, és azt hiszem, hogy Csiha Kálmán is egy ilyen példakép, akit bátran lehet követni. Egy olyan lángoszlop volt, aki előttünk járt, és utat mutatott számunkra.”- nyomatékosította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. július 10.

Forró László lett a KREK új főjegyzője
Lukács József nyugdíjazása után Forró László személyében július 4-én új főjegyzőt választott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése. Az új tisztségével kapcsolatos tudnivalókról nyilatkozott a Bihari Naplónak az egyházi elöljáró.
– Kérem mondja el, hogyan zajlott a főjegyző-választás?
– Mivel Lukács József főjegyző nyugdíjba ment, ezért volt szükség új főjegyző megválasztására. Ez tulajdonképpen időközi választás volt, mert mint minden egyházkerületi tisztség esetében, a főjegyzői mandátum is hat évre szól, és a választási ciklus jövőre ér véget. Gyakorlatilag a ciklus hátralevő idejét töltötte be a közgyűlés. Maga a választás két fordulós: első körben a gyülekezetek választanak, illetve jelölnek; minden gyülekezet presbitériuma egy jelöltet nevez meg. Ez megyénként összesítésre kerül, majd az egyházkerületi választóbizottság kerületi szinten összesíti mind a kilenc egyházmegyéből beérkező jelölteket. Természetesen a jelöltek száma ilyenkor elég magas, de a szabály az, hogy az első három legtöbb jelölést kapott kerül szavazócédulára, és az egyházkerület közgyűlése választ. A tisztújító közgyűlés július 4-én zajlott le.
– Készült egy előzetes programmal e tisztség megpályázásakor, vagy tekintettel volt arra, hogy ez egy ún. csonka mandátum lesz?
– A főjegyző az erdélyi szóhasználat szerint nem más, mint a püspökhelyettes, és az én véleményem szerint a püspökhelyettesnek nem lehet önálló programja, hiszen a püspököt helyettesíti, illetve azon kívül amit a kánon előír számára. Az a feladata, amennyit rábíznak. A választási bizottság kért ugyan programot, de én kikötöttem, hogy programról nem beszélhetünk, mert abban a pillanatban kétfejűvé válik az intézmény.
– Jövőre ismét megpályázza a főjegyzői tisztséget?
– Persze, természetesen.
– Az egyházkerületben betöltött új tisztsége befolyásolja a Bihar megyei tanácsban betöltött tanácsosi mandátumát?
– Az egyházkerület nyilván együttműködik a közéleti szereplőkkel, de elköteleződni egy pillanatig sem kíván, ezért tekintettel arra, hogy megválasztottak főjegyzőnek, leköszönök Bihar megyei tanácsosi mandátumomról. Egyházi törvény ugyan nincs erre, de a királyhágómelléki református egyházkerület felső vezetése részére erkölcsi követelmény kell legyen, hogy ne köteleződjön el egyik irányba sem.
– Azt lehet tudni, hogy ki kerül az ön helyére a tanácsba?
– A törvény értelmében a választási listán szereplő következő személy kerül be a testületbe. Ha az RMDSZ jövőre is fenntart egy helyet egyházkerületünk számára a megyei választási listán, akkor fogunk küldeni valakit, csak akkor már nem én fogok menni. Itt kell megemlíteni azt is, hogy Csűry István püspök meghirdette a pártoktól való egyenlő távolság elvét. Ezt követően az RMDSZ tett egy ajánlatot a püspökségnek, hogy javasoljon valakit az RMDSZ megyei választási listájára, és Csűry püspök engem javasolt. Ezt követően Csűry püspök éppen az egyenlő távolság elve mentén a Erdélyi Magyar Néppártnak is felajánlotta azt, hogy az egyházkerület javasolna valakit az EMNP megyei tanácsi választási listájára. Akkor azonban Toró T. Tibor, a párt elnöke azt válaszolta, hogy Csűry István püspök ne szóljon bele a párt dolgaiba. Innentől kezdve sérült az egyenlő távolság elve, mert az RMDSZ-ben ott vagyunk, és képviseljük a magunk érdekét, az EMNP-ben viszont nem vagyunk ott.
– Milyen célkitűzésekkel kezdi el új hivatalát?
– Igazán fontos, hogy az egyházmegyék között megteremtsük azt az egyensúlyt, aminek köszönhetően ezek a maguk sajátosságainál fogva fej-fej mellett tudjanak haladni, és ne történjen meg az egyházmegyék között egyfajta szétfejlődés.
– Most ez tapasztalható?
– Jelenleg éppen ez a tendencia kezd normalizálódni, korábban ugyanis volt egy olyan időszak, amikor egy erős bihari egyházmegye gyülekezetei teljesen másképpen fejlődtek, mint például egy aradi szórványgyülekezet.
– Hogyan tud az egyházkerület és a főjegyzői hivatal abban segíteni, hogy az egyházmegyék objektív adottságaiból származó különbségeket kiegyenlítse?
– Érdekes, hogy az állami programokra milyen szépen tudnak pályázni azok a gyülekezetek, amelyek egyébként az önkormányzati támogatástól elesnének. A bukaresti alapok lehívásához – nagyon helyesen egyébként – az egyházkerület ajánlása is szükséges, és így már lehet egyfajta egyensúlyt teremteni.
– Melyek a legfontosabb konkrét feladatok, amikkel foglalkozni fog ebben a mandátumban? – A közeljövőben befejeződik az egyházkerület püspöki székháznak a megépítése. Ez első körben néhány embernek még a nemtetszését is kiváltotta, de egy ilyen, Trianon után leszakadt egyháztestből önállósult egyházkerületnek ennyi esztendő után illendő eljutnia oda, hogy ne bérben, hanem saját adminisztrációs központjában legyen. De most mindennél fontosabb kérdés számunkra a református kórház megvalósítása.
Pap István
erdon.ro

2015. július 25.

Lesz-e magyar orvosi egyetem és erdélyi kórház? (Tusványos)
A címben megfogalmazott kérdésről tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtök délután a Wekerle–Mikó-sátorban. A vitában fontos szerepet kapott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye is: egyesek pesszimisták e tekintetben, mások a végsőkig kiállnának az önálló magyar főtanszék mellett, amelyet az érvényben lévő oktatási törvény is szavatol.
Vitaindítóként Dénes László nagyváradi újságíró, a beszélgetés moderátora dr. Kincses-Ajtay Mária a Krónika napilapban nemrég közzétett írásából idézett, amelyben a szerző Gondolatok a MOGYE jövőjéről címmel többek között arról értekezik, hogy – mert a kiegyezés a román nacionalista vezetőséggel meghiúsult – végig kell gondolni egy önálló magyar orvosi egyetem létrehozását. Erre négy változatot javasol: román állam által finanszírozott, magyar állam által finanszírozott, a en létrehozott, mindkét állam által finanszírozott, valamint a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzést támogató magyarországi egyetemek valamelyikének kihelyezett tagozataként működő erdélyi magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem. Elhangzott néhány pró és kontra vélemény a javaslatokról, de az előadók rövid időn belül áttértek a magyar állam által támogatott erdélyi magyar kórház létesítésének ügyére, aminek azért látják reális esélyét – bár nem mindannyian ugyanazon formában –, mert a magyar kormány júniusban nyilvánosságra hozta egy korábbi szándékát, hogy támogatná egy erdélyi magyar kórház létesítését. Erre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület konkrét elképzeléssel válaszolt, hat éve dédelgetett álmukat valósítanák meg egyházi kötelékben működő nagyváradi magyar kórház létrehozásával. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke vázolta, milyen ponton kötődik a magyar orvosképzés és a leendő önálló erdélyi magyar orvosi egyetem. Szerinte fontos lenne előbb tisztázni, hogy hol és milyen kórház épülne a magyar állam támogatásával, mert nem mindegy, hogy a MOGYE-hez kapcsolódó kórház, kutatásokat is lehetővé tevő klinikai kórház vagy gyógyközpont jönne létre, és az sem mindegy, hogy hol. Hangsúlyozta, kórházat bárhol lehet építeni, de egyetemet szellemi infrastruktúra nélkül nem, és utóbbihoz csak Marosvásárhelyen, csak a MOGYE-n van meg az a szakembercsoport, amellyel magyar orvosképzést lehet működtetni.
Brassai Attila, a MOGYE tanszékvezető tanára szerint először a kórházat kell létrehozni, majd ráépíteni az oktatást, de azzal számolni kell, hogy az indulás rengeteg pénzbe kerül. Vass Levente, a marosvásárhelyi Studium Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a háttérintézményekben, mint az Erdélyi Múzeum Egyesület, a diákszövetségek, a betegek szervezetei, sokat lehet tenni az erdélyi magyar orvoslás érdekében, ezt a magyar kormány is támogatja, ami pedig egy erdélyi magyar kórház létesítését illeti, szerinte meg kell határozni a pontos célt, hogy milyen szerepet kíván betölteni a leendő intézmény, ebben pedig a végső szó a finanszírozóé. Ezzel arra utalt, hogy míg a jelen lévő marosvásárhelyi orvoselőadók a MOGYE-hez köthető klinikai kórház létesítését részesítenék előnyben, Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese – nem előbbi ellenében, hanem a partiumi népesség érdekében – a nagyváradi kórház ügye mellett állt ki. Hozzá hasonlóan a hallgatóság sorából szólt Tarr Gyöngyi Hargita megyei közegészségügyi igazgató, aki ismertette, hogy a magyar kormány felkérésére készített szakmai anyagot egy olyan kórház esetleges megvalósításához, amely a megrendelő szerint szociálisan hátrányos, egészségi problémákkal és orvoshiánnyal küzdő közösséget célozna meg, így jött szóba Csíkszereda ebben a vonatkozásban. A vita több szálon futott: Hol és milyen típusú kórházat alapítsanak? Hol és milyen szellemi infrastruktúrával létesüljön önálló erdélyi magyar orvosi egyetem? A célkitűzést talán Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője fogalmazta meg legtömörebben: folytatni kell a harcot a MOGYE magyar főtanszékéért, de szükség van egy magyar kórházra, amely jövőképet, reményt jelentene a fiatal orvosoknak, akik közül jelenleg sokan elhagyják az országot, és máshol keresnek boldogulást, szakmai megvalósítási lehetőséget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. augusztus 10.

Forró László lett a KREK új főjegyzője
Lukács József nyugdíjazása után Forró László személyében július 4-én új főjegyzőt választott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése. Az új tisztségével kapcsolatos tudnivalókról nyilatkozott a Bihari Naplónak az egyházi elöljáró.
– Kérem mondja el, hogyan zajlott a főjegyző-választás?
– Mivel Lukács József főjegyző nyugdíjba ment, ezért volt szükség új főjegyző megválasztására. Ez tulajdonképpen időközi választás volt, mert mint minden egyházkerületi tisztség esetében, a főjegyzői mandátum is hat évre szól, és a választási ciklus jövőre ér véget. Gyakorlatilag a ciklus hátralevő idejét töltötte be a közgyűlés. Maga a választás két fordulós: első körben a gyülekezetek választanak, illetve jelölnek; minden gyülekezet presbitériuma egy jelöltet nevez meg. Ez megyénként összesítésre kerül, majd az egyházkerületi választóbizottság kerületi szinten összesíti mind a kilenc egyházmegyéből beérkező jelölteket. Természetesen a jelöltek száma ilyenkor elég magas, de a szabály az, hogy az első három legtöbb jelölést kapott kerül szavazócédulára, és az egyházkerület közgyűlése választ. A tisztújító közgyűlés július 4-én zajlott le.
– Készült egy előzetes programmal e tisztség megpályázásakor, vagy tekintettel volt arra, hogy ez egy ún. csonka mandátum lesz?
– A főjegyző az erdélyi szóhasználat szerint nem más, mint a püspökhelyettes, és az én véleményem szerint a püspökhelyettesnek nem lehet önálló programja, hiszen a püspököt helyettesíti, illetve azon kívül amit a kánon előír számára. Az a feladata, amennyit rábíznak. A választási bizottság kért ugyan programot, de én kikötöttem, hogy programról nem beszélhetünk, mert abban a pillanatban kétfejűvé válik az intézmény.
– Jövőre ismét megpályázza a főjegyzői tisztséget?
– Persze, természetesen.
– Az egyházkerületben betöltött új tisztsége befolyásolja a Bihar megyei tanácsban betöltött tanácsosi mandátumát?
– Az egyházkerület nyilván együttműködik a közéleti szereplőkkel, de elköteleződni egy pillanatig sem kíván, ezért tekintettel arra, hogy megválasztottak főjegyzőnek, leköszönök Bihar megyei tanácsosi mandátumomról. Egyházi törvény ugyan nincs erre, de a királyhágómelléki református egyházkerület felső vezetése részére erkölcsi követelmény kell legyen, hogy ne köteleződjön el egyik irányba sem.
– Azt lehet tudni, hogy ki kerül az ön helyére a tanácsba?
– A törvény értelmében a választási listán szereplő következő személy kerül be a testületbe. Ha az RMDSZ jövőre is fenntart egy helyet egyházkerületünk számára a megyei választási listán, akkor fogunk küldeni valakit, csak akkor már nem én fogok menni. Itt kell megemlíteni azt is, hogy Csűry István püspök meghirdette a pártoktól való egyenlő távolság elvét. Ezt követően az RMDSZ tett egy ajánlatot a püspökségnek, hogy javasoljon valakit az RMDSZ megyei választási listájára, és Csűry püspök engem javasolt. Ezt követően Csűry püspök éppen az egyenlő távolság elve mentén a Erdélyi Magyar Néppártnak is felajánlotta azt, hogy az egyházkerület javasolna valakit az EMNP megyei tanácsi választási listájára. Akkor azonban Toró T. Tibor, a párt elnöke azt válaszolta, hogy Csűry István püspök ne szóljon bele a párt dolgaiba. Innentől kezdve sérült az egyenlő távolság elve, mert az RMDSZ-ben ott vagyunk, és képviseljük a magunk érdekét, az EMNP-ben viszont nem vagyunk ott.
– Milyen célkitűzésekkel kezdi el új hivatalát?
– Igazán fontos, hogy az egyházmegyék között megteremtsük azt az egyensúlyt, aminek köszönhetően ezek a maguk sajátosságainál fogva fej-fej mellett tudjanak haladni, és ne történjen meg az egyházmegyék között egyfajta szétfejlődés.
– Most ez tapasztalható?
– Jelenleg éppen ez a tendencia kezd normalizálódni, korábban ugyanis volt egy olyan időszak, amikor egy erős bihari egyházmegye gyülekezetei teljesen másképpen fejlődtek, mint például egy aradi szórványgyülekezet.
– Hogyan tud az egyházkerület és a főjegyzői hivatal abban segíteni, hogy az egyházmegyék objektív adottságaiból származó különbségeket kiegyenlítse?
– Érdekes, hogy az állami programokra milyen szépen tudnak pályázni azok a gyülekezetek, amelyek egyébként az önkormányzati támogatástól elesnének. A bukaresti alapok lehívásához – nagyon helyesen egyébként – az egyházkerület ajánlása is szükséges, és így már lehet egyfajta egyensúlyt teremteni.
– Melyek a legfontosabb konkrét feladatok, amikkel foglalkozni fog ebben a mandátumban?
– A közeljövőben befejeződik az egyházkerület püspöki székháznak a megépítése. Ez első körben néhány embernek még a nemtetszését is kiváltotta, de egy ilyen, Trianon után leszakadt egyháztestből önállósult egyházkerületnek ennyi esztendő után illendő eljutnia oda, hogy ne bérben, hanem saját adminisztrációs központjában legyen. De most mindennél fontosabb kérdés számunkra a református kórház megvalósítása.
Pap István
erdon.ro

2015. augusztus 13.

Forró László választása – válaszféle a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újonnan választott főjegyzőjének
Főjegyzővé választása alkalmából adott interjút Forró László, a KREK eddigi előadótanácsosa, nem mellékesen még az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője. A főjegyző – többek között – püspöksége „a magyar pártokkal szembeni egyenlő távolság elvéről” is beszél, sajátosan emlékezve történésekre és a nemzeti táborban igencsak megrökönyödést keltő politikai szerepvállalását próbálja megmagyarázni.
Érezhetően felmentést keres egykori döntésére, illetve annak felelősségét szeretné áthárítani. A közvetlen felelőst politikai pálfordulásáért nem saját lelkiismerete környékén, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben és konkrétan szerény személyemben véli megtalálni. Lelkiismeretével folytatott vitában nem kívánok neki segíteni, de az igaz és a hamis harcában mindig érdemes az igazság pártján megszólalni.
Forró László ambícióitól soha nem állt távol a politikai szerepvállalás, már Tőkés püspök oldalán, annak bátorító beleegyezésével többször vállalt aktív – bár inkább háttérmunkás – politikai feladatokat. A közvetlen szerep- és felelősségvállalást azonban, bár többször felmerült ennek lehetősége, mindig visszautasította. Azt gondoltam, egyházi feladatköréből eredő erkölcsi megfontolásból teszi ezt és sajnálattal vettem tudomásul, ugyanis az autonómiamozgalom egyik vezetőjeként folyamatosan azon dolgoztam, hogy az ügyet arcukkal és közéleti tisztségük tekintélyével a nyilvánosság előtt is vállaló személyiségek közül minél többet megnyerjek. Forró László mind rátermettsége, mind tisztsége okán alkalmasnak tűnt erre. Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor a KREK Tőkés László utáni korszakának nagy paradigmaváltása közepette Forró László, a „pártokkal szembeni egyenlő távolság” elvét követve – vékony mentségére szolgáljon, új püspökének rábólintásával – elfogadta az RMDSZ által felkínált megyei tanácsosi mandátumot. Attól a Kiss Sándor, Szabó Ödön és Bíró Rozália nevével fémjelzett RMDSZ-vezetőségtől, amelynek kétes módszerei és szándékai ellen Tőkés László oldalán – legalábbis akkor úgy tűnt – teljes meggyőződéssel harcolt. A Néppárt ajánlata az RMDSZ-ével szemben nem is lehetett „versenyképes”: sem jól fizető tisztséget, sem hatalommal járó előnyöket nem tudtunk ígérni, csak a megfeszített munka lehetőségét és az elvégzése utáni nyugodt lelkiismeretet. Ez utóbbi ajánlatot viszont többször is megtettük. Magam is személyesen, Bihar megyei társaim is. Forró László az előbbi lehetőséget választotta. Lelke rajta.
Az egyház „pártokhoz mért egyenlő távolságáról”
Személyes meggyőződésem, hogy a magyar történelmi egyházaknak az erdélyi magyar közösség politikai érdekvédelmét felvállaló pártokkal nem értéksemleges – egyenlően távolságtartó – viszonyt kell ápolniuk, amely abban merül ki, hogy az egyházi vezetők által megnevezett emberek kerülnek politikai tisztségbe. A közösségmegtartó egyház és a közösségi érdekvédelmet felvállaló politika viszonyának ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. A magyar történelmi egyházaknak elegendő kihívás a politika moralitására és értékelvűségére ügyelni, mintsem a pártok szervezési vagy káderpolitikai feladatait átvállalni. Főtiszteletű Csűry István püspök úrral évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt folytatott eszmecserénk lényege ez volt, nem pedig a jelenlegi püspökhelyettes által elnagyolt, leegyszerűsítő és ezért mind tartalmában, mind formájában igaztalan forgatókönyv. A politikusnak az a dolga, hogy tisztelettel és figyelemmel hallgassa meg az egyház elöljáróinak álláspontját, majd meggyőződése és legjobb tudása szerint építse be azt politikai döntéseibe. A Néppárt ilyen természetes partneri viszonyt szeretne ápolni a közösségmegtartó egyház képviselőivel és természetesen megköszöni, sőt, igényli a munkájára vonatkozó – elismerő vagy kritikai – visszajelzéseket, legyenek azok akár személyre szólóak is.
Végezetül, Forró László főjegyző úr megválasztásához gratulálok, kívánok erőt és hitet felelős munkájához. Ígérem, közérdekű ügyekben megfogalmazott véleményét mindig a legnagyobb figyelemmel és alázattal hallgatom.
Toró T. Tibor
erdon.ro

2015. szeptember 6.

Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. szeptember 8.

Egy értékteremtő közösség
A borsi kultúrházban bő másfélszázan jelentek meg pénteken délelőtt a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) által XXI. alkalommal megszervezett Partiumi Honismereti konferencia megnyitóján. A vendégek határon innenről és túlról, a Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek azért, hogy az itt töltött három napig ismerkedjenek vagy ápolják a már kialakult barátságokat, de legfőképp azért, hogy megosszák tapasztalataikat és meghallgassák a temérdek előadást. Az idei konferenciának négy fő témája volt. A házigazda település, Bors írásos említésének 800. évfordulója, a száz esztendeje kitört első világháború, nagy személyiségeink emlékezete és a műemlékvédelem.
A múltat ismernünk kell
A megjelenteket Dukrét Géza főszervező, a PBMET elnöke köszöntötte, s megkért mindenkit, hogy fennállva közösen énekeljék el a Szózatot. A rendezvény ökumenikus áhítattal kezdődött. Pálos István apátkanonok kiemelte: megtapasztaltuk már, voltak idők, amikor nem dönthettük el, hogy kik vagyunk, mert a hatóságok megtették ezt helyettünk. De az ember, aki nem ismeri önmagát, szükségszerűen rossz döntéseket fog hozni. Mi felelősek vagyunk egymásért, ezért jó döntéseket kell hoznunk – mondotta a kanonok, aki hangsúlyozta, értékeli ennek a helytörténész társaságnak a munkáját, végül pedig az ismert Nemeskürty-idézettel zárta beszédét: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük.” Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökhelyettese intézménye és Csűry István püspök nevében köszöntötte az egybegyűlteket. A lelkipásztor rövid beszédében a régi korok tanítóihoz, „a nemzet napszámosaihoz” hasonlította a konferencia részvevőit, kiemelve, hogy az a munka, amit végeznek, pótolhatatlan. Mint tudjuk, múltunk meghatározza akár személyes, akár közösségi jelenünket. Forró László ugyanakkor hangsúlyozta: a hívő ember számára azonban a jövő határozza meg a jelen minőségét. Ahhoz, hogy biztos jövőnk legyen, kellenek az eltökélt emberek, akiknek a céljuk, hogy tanítsanak, megőrizzenek, büszkévé tegyenek, tehát megtartsák a közösséget.
Meg kell mutatnunk értékeinket
Nyitóbeszédében Dukrét Géza elnök megköszönte szervezőtársainak a segítséget, valamint megemlékezett két nemrég elhunyt tagtársukról, Kordics Imréről és Mihálka Zotánról. A főszervező kérésére a hallgatóság egyperces néma csönddel adózott az ismert és elismert két váradi személyiség emlékének. Bátori Géza, Bors község polgármestere felidézte, a tavalyi konferenciát a szomszédos településen, Biharszentjánoson tartották meg. A község magyarsága átélte a történelem viharait, hívta fel a figyelmet az elöljáró, aki hangsúlyozta, Bors település első írásos említése éppen 800. esztendővel ezelőttről való, és a Váradi Regestrumban található. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciázó társaságot értékteremtő közösségnek nevezte, kiemelve, hogy most, amikor az értékek válságát éljük, nagyon fontos, hogy legyenek ilyen közösségek. Ennek a csapatnak köszönhető, hogy megismerhetjük múltunk töredékeit, mert kiadványaikban egybegyűjtik, összefogják a forrás-szilánkokat. A képviselő hangsúlyozta: vannak olyan értékeink, amelyeket meg kell mutatnunk. A nyelvi akadályok leküzdése érdekében pedig egyes munkákat érdemes románul is kiadni, hiszen ha ezt mi nem tesszük meg, más nem teszi meg helyettünk.
Páratlan a teljesítmény
A megnyitón jelent volt és rövid köszöntőbeszédet mondott Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is. Méltatta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkáját, külön kiemelve, hogy a XXI. Partiumi Honismereti Konferenciára megjelent a Társaság 100. honismereti kötete. Mint Széman mondta, ez húsz esztendő alatt ez a munka óriási teljesítmény, a sok történelmi és tematikus konferencia megszervezéséről nem is beszélve. Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke páratlan teljesítménynek nevezte a PBMET száz kötetének megjelentetését, és azt mondta: erdélyi, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló az, amit a Társaság véghezvitt, munkája pedig pótolhatatlan.
Köszöntötte a szervezőket és üdvözölte a részvevőket Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, valamint Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Átadták a Fényes Elek-díjakat
A konferencia megnyitása, a köszöntőbeszédek után adták át az idei Fényes Elek-díjakat. Dukrét Géza egyesületi elnök elmondta, a vezetőség döntése értelmében idén egy elismerést adnak át a Társaság egyik tagjának, és ugyancsak egyet egy egyesületen kívüli személynek. Mint kiderült, a PBMET egyik régi oszlopos tagja, a nagyszalontai születésű, déznai tanító, borossebesi helytörténész, Deák József Sándor kapta a szervezet legnagyobb elismerését jelentő Fényes Elek-díját. A társaságon kívüli díjazott pedig Bátori Géza, Bors község polgármestere volt. Dukrét Géza ugyanakkor bejelentette: szent István emlékplakettet adományoz az alpolgármesternek, Lőrincz Lajosnak.
A XXI. Partiumi Honismereti Konferencia tematikus előadásokkal folytatódott pénteken délután és szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentek a részvevők.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. szeptember 30.

Körlevél a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezetei részére
Nagytiszteletű Lelkipásztor testvérek! Szeretett Gyülekezetek! Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie.
A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Magyar nemzetünk kormánya felelősségét érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos, emiatt nemtelen támadások érik. Az Egyháznak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson. Erre a szolgálatra kérjük Egyházkerületünk minden tagját, Krisztus lelkülete szerint, imaláncot indítva a vasárnapi istentiszteletek alkalmával. Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a keresztyénség megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztyén gyökereinek a felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait.
Nagyvárad, 2015. szeptember 29.
A békesség kötelékében, Csűry István püspök
Forró László főjegyző
erdon.ro

2015. október 1.

Körlevél a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezetei részére
Nagytiszteletű Lelkipásztor testvérek! Szeretett Gyülekezetek! Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie.
A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Magyar nemzetünk kormánya felelősségét érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos, emiatt nemtelen támadások érik. Az Egyháznak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson. Erre a szolgálatra kérjük Egyházkerületünk minden tagját, Krisztus lelkülete szerint, imaláncot indítva a vasárnapi istentiszteletek alkalmával.
Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a keresztyénség megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztyén gyökereinek a felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait.
Nagyvárad, 2015. szeptember 29.
A békesség kötelékében,
Csűry István püspök
Forró László főjegyző
erdon.ro

2015. október 6.

Politikusokkal egyeztet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Újabb találkozót szervez a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a partiumi református lelkipásztorok és a térség elöljárói, parlamenti képviselői számára.
Ezúttal csütörtökön, október 8-án Nagykárolyban gyűlnek össze a lelkészek és politikusok, derül ki az egyházkerület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A találkozó fő témáját a jövő évi választások adják, célja pedig a meghívó írói szerint a lehető legteljesebb magyar képviselet elnyeréséhez szükséges politikai közbizalom helyreállítása.
„Nem lehet magyar egységről beszélni, ha a magyar pártok jelöltjei az árokásásban jeleskednek” – olvasható a közleményben, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy „a sok vitát kiváltó bukaresti/budapesti tájékozódás mellett helyet kell kapjon az erdélyi magyarság felé való tájékozódás”.
Forró László főjegyző hétfőn rámutatott: a magyar politikai tömörüléseknek egyezségre kell jutniuk, és a jövő évi voksoláson olyan közéleti szereplőket lenne szerencsés előtérbe helyezni, akik nem az „árokásásban” jeleskedtek. A találkozón szó lesz az autonómiatörekvésekről is, ugyanis a kezdeményezők szerint „az autonómiatervezetek székelyföldi hangsúlyozása kiábrándulttá teszi a Partium magyarságát, és tapintható éket ver sorainkba”. Rámutatnak, az egyházkerület „bűnös felelőtlenségnek tartja a pártérdekek elsőbbségre juttatását”.
A találkozón Csűry István püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tart általános tájékoztatót. A találkozón a Zilahi Református Wesselényi Kollégium épületének visszaszolgáltatása, illetve a református kórház ügye is napirenden szerepel. Utóbbi kapcsán Forró László újságírói kérdésre elmondta: a kórház megépítését sajnos jegelniük kell, ugyanis a magyarországi egészségügyi reform, illetve a menekültválság miatt egy évet késik a magyar kormány támogatása.
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 26.

A Hazaváró Édesanya szobrát avatták fel Érmihályfalván
Október 24-én, szombat délután avatták fel Érmihályfalva központjában a közadakozásból emelt Hazaváró Édesanya szobrát. A lakosok az ünnepség után már birtokba is vették a közös fotózkodásra csábító alkotást, melynek lábához hamarosan egy virágcsokor is került.
Még év elején jelentette be Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, hogy helyi szinten 2015-öt “A kő marad”-évnek nyilvánítják, melynek keretében a szülőföld szeretetéről, az otthonmaradásról szóló eseményekre kerül sor. Már akkor elhangzott, hogy az eseménysorozat zárásaként október 24-én szoboravatóra kerül sor, de nem bármilyen megfontolásból kifogásolható személyére, hanem a szülőföld szeretetét szimbolizáló, a gyerekeiért minden áldozatra képes, azokat mindig hazaváró édesanyáéra. A kivitelezés nem terhelte a város költségvetését, arra közadakozást hirdettek (az 500 lejt, avagy annál többet adományozók nevét a szobor mögötti falon, táblákon örökítik meg). Az avató körüli események természetesen az utóbbi hetekben, hónapokban gyorsultak fel, miközben a bankszámlára érkeztek az adományok, a kiszemelt helyszínt (a régi Polgármesteri Hivatal melletti parkot) rendbe tették, nyilvánosságra került a szobor makettje is, melyet helyi képzőművészek elképzelése alapján Deák Árpád nagyváradi szobrászművész öntött formába: egy rengőn (jellegzetes lócán) ülő női alak, aki ölelésre és simogatásra emeli karjait, de a kompozícióhoz tartozik egy, a lóca előtt ülő macska is, mint az otthon meghittségének szimbóluma.
Üdvözlet az Országgyűlésből
Az alkotás pénteken délelőtt került a helyére, és letakarva várta az avatás napját, melynek programja szombat délelőtt a Gödör rendezvényházban kezdődött az elvándorlás visszaszorításának lehetőségeit kereső konferenciával. Délután 3 órakor kezdődött az avató. A várostörténeti ünnepségre egybegyűlteknek Nyakó József polgármester elmondta: több ötlet volt a szoborra, aztán az édesanya alakjának megjelenítésére is, de az ölelésre, simogatásra hívogatóra esett a választás, abban a “divatos” aktív-szobor formában, mely melléülésre, fotózkodásra csábítja az elé állót, ezáltal, a fotó internetes megosztásával mintegy a város reklámozására is. Aki akarja, megláthatja édesanyját a szoborban, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az avató egy új korszak nyitánya is, mert az elmúlt 3 évben a város jórészt adósságait törlesztette, ezentúl következhet az építkezés. A budapesti Országgyűlést a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, Petneházy Attila, a Fidesz politikusa képviselte, aki amellett, hogy a bizottság tagjainak üdvözletét tolmácsolta – civilben színművészi mivoltát (a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja) igazolandó – Rónay György: Betlehem című versét szavalta el. Ezt követően leplezte le a szobrot annak alkotója, Deák Árpád, a szoborállítást adminisztráló Érmihályfalváért Egyesület nevében ifj.Nagy László, illetve a város nevében Todor Maria jegyzőnő és Nyakó József polgármester.
Átvette a város
Ritkán esik meg, hogy Szabó Ödön képviselő beszédét a hallgatóság jelentős része könnyes szemmel kövesse, ez most megtörtént: a népes családból származó és népes család fejeként a politikus édesanyjához, nagymamájához fűződő emlékeiből idézett, azok életbölcsességét, áldozatvállalását emelve ki. Ha fontos valakinek szobrot állítani, az a mindenkori édesanya, ennél szebbet nem lehetett volna kitalálni, gratulált a helyieknek a politikus. Ezek után ifj. Nagy László az általa képviselt egyesület nevében jelképesen – a szobrot ábrázoló bekeretezett fotó által – “átadta” az alkotást a várost képviselő jegyzőnőnek és a polgármesternek. A szoborra előbb Bogdán István helyi plébános mondott áldást, imádkozva azért, hogy mindig tudjuk tisztelni szüleinket, emléküket odaadással ápoljuk. Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese a hit, a remény és a szeretet nevében adta áldását, a következőként fogalmazva: el kell jönnie az időnek, amikor Érmihályfalva, az Érmellék és az egész Kárpát-medence igazi otthonunk lesz békében, szeretetben és egyetértésben. Végezetül a már említett konferencia résztvevői és az avatóünnepség aktív résztvevői álltak a szobor köré egy csoportképre, a Hazaváró Édesanya mellé pedig – a polgármester invitálására – leült Szuhányi Katalin ny. tanárnő, négy gyerekes édesanya,és hat unokás nagymama, mint a helyi édesanyák/nagymamák képviselője.
Ünnepi műsor
Az ünnepség fesztív része után a jelenlévő lakosok is “birtokba vették” a szobrot, készültek a közös fotók, melyek már aznap este ellepték az internetes közösségi oldalt, ezzel mintegy igazolva a kezdeményezők szándékát. A nap zárásaként a Gödör rendezvényházba várták állófogadásra a szoborállítás támogatóit, az abban résztvevőket. A polgármester köszöntője után a Nyíló Akác néptánc- és a Móka színjátszó csoport tagjai (Boros Emőke, Felvinczi Erzsébet, Szabó János) az alkalomhoz illő műsort mutattak be. Mint megtudtuk, a szoborra összesen 150 személy vagy intézmény adakozott több-kevesebb téglajegy vásárlásával. Közülük sorsolta ki a 91 éves Majer Piroska, a város legidősebb lakosa, akinek egészségi állapota megengedte, hogy jelen legyen, azt, aki támogatása viszonzásául megkapja a szobor kicsinyített mását. Ő Crisan Sándor, az 590. számú téglajegy tulajdonosa, aki egyelőre a szobor fotóját kapja meg, a miniatűrt majd a jövő évi Anyák Napján.
Rencz Csaba
erdon.ro

2015. október 27.

Politizálás helyett érdekvédelmet várnak a romániai magyarok
Az elvándorlás globális probléma, melyre ugyanilyen szinten kell megoldást találni, hangzott el azon a konferencián, melyet az elmúlt szombaton tartottak Érmihályfalván.
Az Érmihályfalván meghirdetett “A kő marad”-év zárásaként egész napos program volt szombaton Érmihályfalván, melynek keretében a Gödör rendezvényházban konferenciát tartottak az elvándorlás lehetséges megakadályozásának témakörében. Nyakó József polgármester köszöntötte a vendégeket, közöttük Petneházy Attila Fidesz-es országgyűlési képviselőt, Forró Lászlót, a KREK püspökhelyettesét, Ilyés Gyulát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Ödön és Cseke Attila képviselőket, Dérer Ferencet, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettesét, továbbá helyi tanácsosokat, pedagógusokat. A polgármester megfogalmazta a konferencia létrejöttének céljait, például összehozni azokat a magyarországi és romániai törvényhozókat, kiknek módjukban áll az elvándorlást magállító döntéseket hozni. Boros Emőke tanárnő a témához igazodva egy Reményik Sándor- és egy Boros József-verset mondott el, majd dr.Pásztor Gyöngyi, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai karának adjunktusa tartott előadást, melynek címe “Népesség és elvándorlás Érmihályfalván” volt, ám témába vágó adatokat hallhattunk egész Erdélyre, Bihar megyére vonatkozóan is.
Stratégiák
A város tekintetében úgy fogalmazott, hogy első látásra az erdélyi magyarsághoz viszonyítva kiegyensúlyozott a helyzet, 5-8 % a migrációs potenciál, elsősorban fiatalokat és magasabban iskolázottakat érint, ami már gond. Az elvándorlás egy globális probléma, melyre ennek megfelelően globális megoldás kell, kisebb közösségek önmagukban nem sokat tehetnek, fogalmazott a szociológus. Forró László püspökhelyettes az Egyházkerület pontos adataira alapozott stratégiájáról beszélt, mely (sorrendben) a nemzeti identitás megőrzésére, az oktatásra és az egészségügyre alapul. Szabó Ödön szerint az elvándorlást “biztonsági” kérdésként kell kezelni: jogi-, gazdasági- és kisebbség-biztonságról van szó, illetve arról, hogy van-e esély ezek jobbítására. Utóbbihoz országos és közösségi szintű együttműködésre van szükség, továbbá az erdélyi magyar és a magyarországi politika “összehangolására”. Ilyés Gyula tapasztalatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen falvakon sok az egyedülálló idős ember, többnyire férfi.
Együtt dönteni
Cseke Attila úgy vélte, hogy hogy a romániai magyarság 80%-a nem politizálást, hanem érdekvédelmet vár vezetőitől, miközben érzi a veszélyt, hogy ebben az országban még minden visszafordítható. Petneházy Attila – aki az addigi hozzászólások alatt szorgalmasan jegyzetelt – úgy értékelte, hogy sok mindent hallott, amiből magyarországi törvényhozókét okulhat, például azt, hogy a határ két oldalán élő magyar politikusoknak együtt kellene eldönteni, hogy az ottani kormány mihez/kinek és milyen formában nyújtson támogatást. A helyi születésű Balogh Csaba igen érdekes előadást tartott arról, hogy a dévai Téglás Gábor Líceumban, melynek aligazgatója, s mely Hunyad megyében az egyetlen állami tanintézmény, mely az óvodától az érettségiig biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását, milyen gondokkal szembesülnek, mint az úgynevezett szórványban élők. Az elhangzottakkal kapcsolatban többen is elmondták saját véleményeiket, miközben a házigazdák ebéddel is megkínálták vendégeiket, melynek elfogyasztása után együtt vettek részt a Hazaváró Édesanya szobrának felavatásán.
Rencz Csaba
erdon.ro

2015. november 18.

Erdély fejedelmeire emlékeztek
Áhítattal kezdődött kedden a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium által szervezett Fejedelmi Nap, majd koszorúztak a résztvevők. Tárlatnyitóval folytatódott, s előadások is elhangzottak.
Már hagyomány, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban Erdély fejedelmeire emlékeznek a Fejedelmi Nap során. Az idei megemlékezés az olaszi templomban, áhítattal kezdődött, melyet Forró László egyházkerületi főjegyző tartott. Ezékiás király imádságából kiindulva arról szólt: miközben a „kicsik” egyedüli reménye Isten, a „nagyok” felfuvalkodottan úgy gondolják, nekik nincs szükségük Istenre, s csúfot űzhetnek belőle. Van, aki így akar naggyá lenni, gátlástalanul és hamis önbizalommal eltelve, de aki az élő Istent megtapasztalta, az másképp látja a világot. A kicsi és az alázatos megtapasztalja, hogy Isten segítő Isten, s erről szól Ezékiás imádsága is. Mint bizonyítást is nyer, van segítség a kicsik számára, az asszír sereg elvész – a történelem erről úgy számol be, hogy valószínűleg valami járvány végzett a sereggel. Mert a kicsi és alázatos hívő megtapasztalja az élő Isten segítségét, a káromló pedig csapások által tapasztalja meg Istent – hangzott el.
Tündérkert
A későbbiekben Forró László Bethlen Gáborról szólt, arról a fejedelemről, aki hívő református emberként élt az igével, s bár abban a világban kicsinynek számított, ő maga és országa is megtartatott. Azok számára, akik valóban hiszik, hogy Istennek hatalma van, az egyedüli értelmes dolog imádkozni, Isten előtt meghajolni és segítségét hívni, mondta Forró László. Szakács Zoltán iskolalelkész röviden szólt Bethlen Gáborról, arról, hogy az az Erdély, melyet az árvaságra jutott fejedelem gyermekkorában megtapasztalt, kicsi, szegény és elesett volt, éhínség és betegség pusztította, de ő valóságos tündérkertté tette. Ő volt az, aki lehetővé tette, hogy az emberek vessenek, hogy majd arathassanak is, fegyelmezett hadsereget hozott létre és ezzel egyidejűleg a kultúrát is ápolta – olyan Erdélyt teremtett, ahol meggyökerezhetett a reformáció. Bethlen Gábor volt az, aki halálos ágyán azt mondta: Ha Isten velünk, ki ellenünk? „Ezt az erős hitet kell vallanunk, gyakorolnunk, példáznunk az életünkkel, és akkor az élő Isten és az ő segítsége lesz a mindennapi megtapasztalásunk” – mondta az iskola lelkésze. Az áhítat előadással folytatódott: Szakács Zoltán vezetésével az iskola Arbores Vitae reneszánsz furulyaegyüttese adott elő három reneszánsz éneket – ezek közül kettő olyan kódexekből származik, amelyek Bethlen Gábor korának zenéjét örökítették meg, a harmadik pedig egy reneszánsz kori virágének volt, Balassi Bálint egy versének szövegével.
Örök értékek
Az ünnepség Lorántffy Zsuzsanna szobránál folytatódott. Az iskola kórusának fellépését követően Takács Zoltán történelemtanár szólt a fejedelemasszonyról, aki egész életében adott, akinek házassága példa arra, hogy a hűség, a szeretet és a tisztelet nem idejét múlt, akinek a Szentírás jelentette a vezérfonalat akkor is, amikor férjét és négy gyermekét eltemette. Az iskola diákjai koszorút helyzetek el a szobornál, majd az ünnepség három helyszínen folytatódott. Az V-VIII osztályosoknak Veres-Kovács Attila lelkipásztor mutatta be a református múzeumot a Lorántffy Központban, majd Pálffy József lelkipásztor tartott előadást a Nagyváradi Bibliáról, később Bethlen Gábor szobrát koszorúzták meg. A IX-XII osztályosok többek között Visky István lelkipásztor előadását hallgathatták meg a reformációról; ezzel párhuzamosan zajlott a Középiskolások Országos Képzőművészeti Kiállításának megnyitója, magyarországi meghívottakkal.
Tárlatnyitó
A tárlatnyitón többek között reneszánsz zeneköltemények hangzottak el az Arbores Vitae tolmácsolásában, majd Meleg Vilmos színművész szavalta el Babits Mihály Magyarnak lenni, Arany János Az örökség, valamint Gábor Ferenc Így adta a születésem című versét. Ady Endre két verse is elhangzott az iskola egy diákjának tolmácsolásában. Zsíros Anikó iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően felszólalt Molnár Csaba, a debreceni Suliszervíz Pedagógiai Intézet vezetője, Berényiné Szilaj Ilona, a hajdúszoboszlói Kovács Máté városi művelődési központ igazgatója. Komiszár János Holló László-díjas festőművész értékelte az alkotásokat. Mint elhangzott, a tizedik alkalommal megszervezett versenyre, melyen hazai és magyarországi középiskolások egyaránt részt vettek, 304 alkotás érkezett be; ezek közül a legsikerültebb hatvan alkotás tekinthető meg az első emeleti díszteremben, november 27-ig. Az ünnepség az iskola tánccsoportja által előadott reneszánsz táncokkal ért véget.
Neumann Andrea
erdon.ro

2015. december 7.

Lelkészszentelés az ünnepi közgyűlésen
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben tevékenykedő hat gyakornok lelkész szolgálatát szentelték fel pénteken délelőtt a nagyvárad-újvárosi református templomban.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ünnepi közgyűlésén Csűry István hirdetett igét Jakab apostol leveléből vet igerész alapján (2:18-20), hangsúlyozva azt, hogy a mai világban megkérdőjeleződik a keresztény hit, ezért a lelkészekre nagy feladat vár. “A mai embernek sokkal erősebben kell hinnie, és az ebből a hitből fakadó cselekedeteket felmutatnia, mert így mutatkozik meg a kivezető út ebből a sötét világból” – fogalmazott a püspök, aki a továbbiakban hit és cselekvés egységéről beszélt. Kifejtette: “Nincs olyan hívő ember, kinek hite megmarad önmagának, és abból senkinek nem akar semmit adni. Kényszerít minket a világ arra, hogy hogy cselekedjünk”- majd a felszentelendő lelkészekre is utalva elmondta, hogy “az Úr felszentelt szolgája valamit tud, érez, és Istentől azt a feladatot kapta, hogy a hitével szolgáljon”. Ezt követően kijelölte a fiatal lelkészekre, de minden lelkipásztorra váró feladatot: a magukba zárkózott, szomorú elkeseredett embereket kell visszahívni az egyházba, “mert az embernek egy menedéke van, az Isten!” A püspök kiemelte azt is, hogy a kereszténység meglehetősen kilátástalan helyzetben van, márpedig, mint fogalmazott “ha az egyház hangosabban hirdette volna hivatását, Isten igéjét, akkor a kereszténység ma nem ott tartana, ahol tart”, éppen ezért a keresztény hívek, a lelkipásztorok cselekedeteiken keresztül kell megmutassák belső hitük nagyságát. “Sokszor kilátástalannak tűnik a helyzet, de Jézus kezét fogva mindenképpen lesz kiút” hangsúlyozta Csűry püspök, aki beszéde végén egy a hívek számára ösztönző gondolatot fogalmazott meg: „Nem vagyunk még annyira gyöngék, hogy a hitvallást ne tudnánk felmutatni ebben a világban.”
Belső migráció
Az igehirdetést követő ünnepi közgyűlést dr. Varga Attila egyházkerületi főgondnok nyitotta meg, aki beszédében szintén a kereszténység mai helyzetéről értekezett röviden. Arra hívta fel a figyelmet, hogy megváltozott körülöttünk a világ, aminek egyik kiváltó oka a vallási identitás, de, mint mondta, félő, hogy a keresztény identitás áldozata lesz ennek a folyamatnak. Mint kifejtette, Európa civilizációját a kereszténység határozta meg, de a keresztény identitást a mai európai ember hamis ateista humanista elvekre támaszkodva megtagadja, ezért a most eluralkodni látszó eszmékre a kereszténység kell megadja a keresztény választ. Annál is inkább, mert “a jelenleg zajló migrációnál sokkal súlyosabb gond az, hogy az emberek belső migrációban élnek, és szinte menekülnek saját keresztény identitásuk elől”, ezért szükség van a keresztény értékrend felmutatására, mert enélkül sokkal sérülékenyebbekké válunk. Végezetül Varga Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy “kezd kialakulni a félelem légköre Európában, de nem hagyhatjuk, hogy a félelem kultúrája kialakuljon”, viszont ez csak úgy érhető el, ha hiszünk Istenben, hiszen, mint hirdette: “ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”.
Ünnepi pillanatok
Ezt követően Forró László az egyházkerület nyáron megválasztott püspökhelyettese tette le a hivatali esküt, majd a lelkipásztorok felszentelése következett: Csiszér Norbert Lóránd, Kala Noémi Katalin, Papp Annamária, Papp Szabolcs, VékonyZsolt József és Csizmadia Ferenc elmondták az esküt, majd fogadták az áldást, végezetül Csűry István kibocsátó beszéde következett. A lelkész szentelés után kiosztották a Pro Ecclesia Díjakat, a Pro Partium Díjat, valamint az M. Nagy Ottó Díjat. Pro Ecclesia Díjban részesült Szolnokháza és Hagymáslápos egyházközség a kis gyülekezetek kategóriában, Nagyvárad-Velence és Érszöllős egyházközség a közepes gyülekezet kategóriában, egyéni kategóriában pedig Barabás Imre magyarkakucsi főgondnok és Lukács Sándor tasnádszántói gondnok részesült ebben a kitüntetésben. Pro Partium Díjat vehetett át Jan és Heintje Bakker holland házaspár, akik egyháztámogató munkájukért kapták az elismerést. Az M. Nagy Ottó Díjat Módi Kinga vallástanár kapta meg vallásoktatói és misszió tevékenysége elismeréseképpen.
Pap István
erdon.ro

2016. január 4.

Hervadhatatlan kopjafák – Balázs Antal a minap ünnepelte 80. születésnapját
Egy szóval sem mondhatják, hogy könnyű ám Balázs Antal faragóművészről írni, amikor január elsején éppen nyolcvan éves. Írtunk róla akkor is, amikor Fejér Ákos tanár úrral, Forró László tanár úrral meg a kerékpáros, akkor, 1972-ben már híres csapattal hazaérkeztek Münchenből. Az akkori kommunista rendszer azért is engedte ki a csapatot a nyári olimpiára, mert az a népség még – addig – mindenünnét hazatért, vissza Székelyföldre. Vitték a kopjafát Törökországba, Rodostóba (ma Tekirdag) a levert Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) bujdosóinak emlékére, aztán vissza, haza! A Nyikó mente, Csehétfalva röptette Balázs Antalt bele a székely világba, hogy hasznosítaná magát nemzete javára. Csehétfalváról s nevéről annyit mondhatok, hogy a falucska a sükői birtokra járt dolgozni, cselédkedtek a szó jobbik értelmében, aztán a magyar ejtéskönnyítés során a cselédből Csehétfalva leve. Antal Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, tanított Gyergyóremetén, Tordátfalván, Rugonfalván meg Szentivánlaborfalván volt kultúrigazgató. Végül Mikóújfaluban kötött ki iskolaigazgatóként, tíz év után ment Sepsiszentgyörgyre, onnan már csak nyugdíjba.
– Honnan érkezett a fafaragás igézete?
– Még Keresztúron szökött belém, ott ugyanis az igazgató igazított minket a faragás felé. Az volt az elve, hogy ha húszból kettő tovább is viszi a faragást, akkor már megérte.
Nem a hármas honfoglalással hoztuk
– Most hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államokba küldenek az ottani magyaroknak 6 darab új kopjafát a keze alól. Nocsak! Nem semmi. De Keresztúr és az USA közé mi minden fér be időben és forgácsban...
Az első kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragtam Forró László tanár barátom és kollégám egykori édesapjának. Nemes „igézet” volt. És nem a halál, hanem a szeretet hozta. Azóta is végzem.
– Szólna esetleg a kopjafaművészet, a megképzelés elméletéről, hiszen nem mindegy, milyen figura, és hová kerül a fán!
– Más a Kós Károly motívumrendszere, más az apácai fáké, a Nyikó menti, a gyergyói, a csíki, háromszéki rend mind más. A Partiumban gyönyörű csónak alakú fejfák vannak! Őseink egyszerűen kitalálták az egyes alakzatok jelentését. Nehogy azt gondoljuk, hogy az első, a kettős, hármas honfoglalással hoztuk a kopjafát! Nem. Akkor csak a kopja fegyvert hoztuk, a nyilainkat, mert védekezni kellett. Az elesett harcos sírjára fejtől leszúrták a kopját, nyugodjék. A székelyek aztán cifrázni kezdték, így lett a kopjából veretes, nemes kopjafa. Egyezményesen megmaradt és elterjedt néhány figura, a kereszt, a buzogány alakzat. Lehetett, és ma is lehet gazdagítani a jelrendszert. Én például egy népdalt faragtam kopjafába: „... csipkés annak a levele, hej, de jószagú...” Nos, a csipkés alsószoknya motívumát faragtam bele a fába... Aztán ott van a tulipán, ott a lámpás a férfiaknak, a lángnyelv a tudósoknak. A faragónak kell tudnia elmondani, mit is jelent a fán a figura, az alakzat.
Életmű dióhéjban
– Azt is tudjuk, hogy évekig foglalkozott magyarországi székely kapuk, kopjafák és más, régi faragványok felújításával. Ez már tudomány is lehet, nem csak művészi szakma.
– Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen volt valamikor egy régi fa-színház. Az omlásba ment, állítottak oda egy emlékoszlopot. No, azt újítottam fel. Saját faragványom van Földesen, aztán fenn a Mecsek-hegységben, Csolyospáloson már nagyobb munkám a 13 aradi vértanú emlékműve, 13 kopjafa. A polgármester panaszkodott, hogy nincs, ahova elhelyezni nemzeti gyásznapon, ünnepnapokon a koszorúkat. Hát így keletkezett vésőim alatt a Nemzet Kopjafája. Ez volt az első ilyen. Aztán 2004. december 5-én a volt kommunista banda meg a liberálisok kormánya elutasította a határon túliak magyar állampolgárságát. Ez is a nemzet szégyene, gyásza volt. Az is marad. A többi emlékfaragvány életes, piros.
– Ezeket szinte lehetetlen felsorolni…
– Állítottam kopjafát a Dózsa-féle felkelésnek, a muhi csatának, Mohácsnak, 1849-nek, és hát a rettenetben dús Trianonnak, 1920-nak. Sepsiszentgyörgyön is ott a 13 aradi fejfája, mindenikben diónyi aradi föld. Aztán a belvárosi református templom előtt ott a Székely himnusz szerzőinek emlékműve. És hát az Avas-hegységben, Avasújfaluban, amely város ugyan, de úgy, hogy a kommunista Ceaușescu rendszerben földuzzasztották románokkal, így leve város Újfaluból. De ott van Avasújváros, mely viszont falu. Ott is vannak faragásaim.
Hagyományos lakodalmak megrendezésekor számtalan esetben fordulnak Balázs Antalhoz, vállalná el – Csíkban gazda, Udvarhelyen szószóló, Háromszéken vőfély a megnevezése annak a megbízottnak. De volt ő vőfély bérelt hajón is Pest és Visegrád között, oda és vissza, egy lakodalmas nép előtt. Nem sorolom, sok lenne egy faragótól még ez is. Kívánunk neki sok munkát, mert azok közé tartozik, akiket a munka fiatalít. Sok száz faragványa, kopjafája hervadhatatlan, Bartók Bélától Szentkatolnai Bálint Gáborig, Laborfalvi Berde Mózsáig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

2016. február 18.

Nemzeti közadakozás egy nemes ügyért
Magyar kormánytámogatásból épül fel Sződemeteren a Kölcsey-emlékház, míg az épület berendezését és a környezet kialakítását közadakozásból fedezné a református egyház, hangzott el a csütörtökön szervezett nagyváradi sajtótájékoztatón.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nemzeti Közadakozást hirdetett az egyházkerület lelkipásztori hivatalainak, valamint „jóérzésű magyar embereknek és intézményeknek címezve” a sződemeteri Kölcsey-emlékház múzeumi részének, illetve a méltó környezet kialakításához még szükséges összegre. A Csűry István püspök és dr. Varga Attila főgondnok nevével jegyzett felhívás szövege így zárul: „mindazon gyülekezetek, intézmények és magánszemélyek, akik a Himnuszt úgy érzik magukénak, hogy az nemzeti identitásunk és összetartozásunk egyik legfontosabb kifejezője, legyenek segítségünkre a Kölcsey-emlékház megépítésében.” Az adománygyűjtés részleteiről tegnap beszélt a sajtó képviselőinek a püspökség nagyváradi székhelyén Csűry István püspök és Forró László püspökhelyettes.
Misszió is
Csűry István kiemelte, hogy Sződemeter és vidéke az egyik legszegényebb része a Partiumnak, ezért a Kölcsey-emlékház megépítésével a református egyház nem csak kulturális emlékjelet állít, hanem gyülekezeti, szakrális teret is létre kíván hozni egyúttal. Elhangzott, hogy a magyar kormány hatvanmillió forinttal (mintegy 861 ezer lejjel), segítette az egyházkerületet abban, hogy felépíttesse az emlékházat, de a projekt teljes megvalósításához szükséges hiányzó összeget közadakozásól akarja előteremteni az egyházkerület annak érdekében, hogy a lehető legtöbb magyar ember vállaljon részt ebből a nemes feladatból. Forró László püspökhelyettes a sajtótájékoztatón kifejtette: a sződemeteri református gyülekezet papíron negyven lelket számlál, de a gyakorlatban ennél is kevesebben vannak, ez a gyülekezet tehát a hitbeli, nyelvi beolvadás határáról térhet vissza, mert a Kölcsey-emlékház missziós célt is betölt majd. A püspökhelyettes elmondta, hogy az idén be is fejezik az építkezést. Az épület alagsorában egy kazán, konyha és raktár lesz, a földszinten egy nagy előadóteremben kap majd helyet a kiállítás, a felső szinten pedig vendégszobák lesznek. A kiállítás anyagát egyébként a Magyar Tudományos Akadémia segítségével állítják össze.
Gyűjtés
Az épület maga teljesen elkészül még az idén a kapott 60 millió forintból, viszont a bútorzatot, a mosdókat és a kiállítási anyagot nem foglalja magába ez az összeg, mint ahogy a leendő épület környezetének rendbe tétele is (kerítés építés, parkolók kialakítása, stb.) az egyházkerületre vár, és ezeknek a megvalósítására még mintegy 25 millió forintra, azaz körülbelül 360 ezer lejre van szükség. Ezt a költséget kívánja közadakozásból biztosítani a püspökség. Forró László elárulta, hogy eredetileg Kölcsey Ferenc feltételezett szülőházát akarta megvásárolni az egyházkerület, ami a helyi görög-katolikus parókia tulajdonában van, de amikor kiderült számukra, hogy egy magyar kegyeleti emlékhely kialakítása céljából venné meg az épületet a református püspökség, akkor a többszörösére verték fel az árát, így a püspökség kénytelen volt lemondani a vásárlásról. Az elkészült emlékház zarándokhellyé is válhat, hangoztatták az elöljárók, annál is inkább, mert abban a térségben számos írói nagyságunk – Ady Endre, Kazinczy Ferenc, a Bibliafordító Károli Gáspár – szülőhelye van, és ezeket a helyszíneket egy emléktúra, vagy zarándokút részeként lehetne egybe fűzni. Az adakozni szándékozók hozzájárulásukat befizethetik az egyházközségeknél, a püspökségen, de banki átutalás formájában is támogathatják a nemes célt a RO88OTPV220000227590RO01 romániai, vagy a 116000060000000076220430 magyarországi bankszámlaszámon.
Pap István. erdon.ro

2016. április 7.

Tárlatnyitó lesz az új székházban
Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél. Több téma volt: egy emlékünnep előkészítése, a kórház-ügy, az új székház és egy kiállítás.
Csűry István püspök arról számolt be: a sajtótájékoztatót megelőzően tanácskozásra hívta a kilenc egyházmegye vezetőit, a téma pedig a jövő évi reformáció emlékünnep előkészítése volt. Ennek előzménye, hogy mint ismert, 2009. május 22-én Debrecenben zajlott egy nagy szabású Kárpát-medencei református találkozó, és azóta minden esztendőben különböző helyszíneken, mint az Egység Napjára emlékeznek a kálvinisták erre a dátumra. Ugyanakkor két évvel ezelőtt megalakult a Református Emlékbizottság is, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, mely testület tagja Balog Zoltán EMMI-miniszter (amúgy református lelkész) is, a határon túli püspökségeket pedig Kató Bélaerdélyi püspök képviseli. 2017-ben lesz ugyanis a reformáció kezdetének 500. évfordulója, és ennek kapcsán a KREK is több programot szervez, melynek csúcspontja Váradon lesz, egy Református Egység Fesztivál nevű rendezvény keretében a várban, 2017. május 20-én, melyet a szervezők reményei szerint „még az unokáink is emlegetni fognak”.
Egy másik témára áttérve az egyházfő arra hívta fel a figyelmet: amióta köztudott, hogy a KREK egy erdélyi magyar kórház építésébe fogna, lehetséges helyszínként több helyszín neve is felmerült a sajtóban, akár székelyföldi is. A helyzet tisztázása végett az ügyben érintett marosvásárhelyi és csíkszeredai szakembereket a KREK e héten péntekre Váradra hívta, a megbeszélésre 10 órától kerül sor a Kálvin utcai régi székhelyen.
Kiállítás
Forró László főjegyző arra hívta fel a figyelmet: mivel április 25-26-án Nagyváradon ülésezik majd a Generális Konvent, egy héttel előrehozták Győri László debreceni, Csokonai-díjas szobrászművész kiállításának a megnyitóját, mely így tulajdonképpen előrendezvénye lesz az új székház felszentelésének, mely a továbbiakban is helyet biztosít majd hasonló kulturális rendezvényeknek is. A tárlatnyitót tehát most vasárnap, április 10-án, 18 órakor tartják, majd ezt követően tíz napon keresztül lehet majd megtekinteni az alkotásokat az új székházban, a látogatási időpontokat a vernisszázson fogják közölni.
Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos arról beszélt: április 17-én, vasárnap 14.30-15 óra között a várad-újvárosi templomnál lesz a gyülekező, ezt zászlós átvonulásköveti a Sulyok István utca 9. szám alatti új székház udvarára, ahol igét hirdet Csűry István püspök. Az alkalmi beszédek és köszöntések után rövidfilmet vetítenek a KREK 95 éves történelméről, majd az egyházkerület esperesei felszentelik a székházat. Ezután következik a várad-réti Csillagocska Néptáncegyüttes műsora és a KREK kántorkórusának szolgálata. Az ünnepségre meghívták a magyarországi Pótápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, Mile Lajos kolozsvári főkonzult, Huszár István alpolgármestert és Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-76




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998